Emberi őssejtek a szívgyógyászatban

Párizs, 2007. június 16. (MTI/AFP) - Az emberi őssejtek valójában képesek regeneráló szívizomsejtetekké átalakulni - állapították meg francia tudósok emberi őssejteknek infarktuson átesett patkányok szívizomszövetébe történt átültetésével végzett kísérleteik révén.

Az emberi őssejtek létük kezdetén a szervezet szinte csaknem bármelyik sejtjévé képesek fejlődni, így a szervek regenerálása révén alkalmasak lehetnek számos betegség - például a szívroham okozta szövetkárosodás - gyógyítására.

A Párizs melletti Évryben működő Avenir-Inserm kutatóintézet Michel Pucéat vezette kutatócsoportjai első ízben mutatták ki, hogy az emberi őssejtek infarktuson átesett patkányok szívébe ültetve képesek szívizomsejtekké átalakulni.

A kísérlet következő szakaszát a sejtek - főként a csontszövetek - regenerálódásának szakértői hajtják majd végre majmokon (a hadseregnek az Essonne megyében működő brétigny-sur-orge-i katonai egészségügyi létesítményében) - mondta Michel Pucéat.

A kutatók az úgynevezett BMP2 csontnövesztő gén segítségével készítették elő az őssejteket a differenciálódásra. A fejlődésükben így "irányított" őssejteket" legyengült immunrendszerű és infarktuson átesett patkányok károsodott szívizomszöveteibe ültették be. Két hónap elteltével emberi szívsejtek jöttek létre a károsodott szektorban. Az irányított őssejtek tehát szívizomsejtetekké alakultak át, és a szívizomszövet megkezdte a regenerálódást.

A kutatók a beültetés után semmilyen daganatot vagy gyulladást, sem pedig egyéb nem kívánatos mellékhatást nem találtak.

A munkát a párizsi Inserm és a Pompidou kórház orvosa, Philippe Menasché az AFM-mel, az izombetegségek ellen küzdő francia szövetséggel közösen hajtotta végre.

Az Inserm szerint az eljárás finomításához számos kutatást el kell ugyan még végezni, de az ígéretes eredmények megnyitják az utat a szívbántalmak őssejtekkel történő gyógyítása előtt.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!