Élet a kórházon kívül is

Egyre nagyobb a társadalmi igény az otthonszülésre, de ehhez ki kell dolgozni a ma még hiányzó szakmai kritériumokat - tájékoztat a Magyar Hírlap.

Magyarországon körülbelül tíz éve vált fontos kérdéssé az otthonszülés, anyák szabadon szeretnének dönteni erről, az orvosok zöme azonban ellenáll.

Mint ismert, száz évvel ezelőtt még a babák otthon születtek, csak a múlt század negyvenes éveiben vált szokássá a kórházban szülés. Rákóczi István , a Szent Imre Kórház szülészeti osztályának vezetője szerint az otthonszüléssel önmagában nincs semmi baj, ám egyelőre nem támogatja a magyarországi gyakorlatot. A professzor szerint "a szakma még nem fogalmazta meg, hogy ki az, aki alkalmas otthonszülésre. A jelenlegi gyakorlattal nem értek egyet, a nemzetközileg kidolgozott kritériumokat ugyanis nem veszi figyelembe. A szakmai szabályok számonkérése, az esetleges felelősségre vonás lehetősége sincs meg, nem beszélve a finanszírozásról és a népegészségügyi feltételekről."

A főorvos úgy látja: mindaddig, amíg nem születik hivatalos állásfoglalás az ügyben, a családihoz hasonló környezetet teremtő szülészetek adnak lehetőséget az otthonszüléshez ragaszkodóknak. Nyugati mintára születésházak létrehozását is szorgalmazná a professzor, mely átmenetet jelentene az otthoni és a kórházi szülések között. A Rákóczi doktor vezette szülészetet április 6-án, anyák napján kezdődő születés hete rendezvénysorozaton több civil és szakember meglátogatja. Egy kerekasztal-beszélgetésen egyebek között arról a kérdésről is vitáznak, hogy egy szülésznő vezethet-e önállóan kórházi szülést.

Terhet cipel a János és az Imre

Az egészségügyi reform kapcsán több budapesti kórház, illetve szülészeti osztály megszűnt. A budai területen április l-jétől a Szent János és a Szent Imre Kórház vált súlyponti intézménnyé.

Rákóczi István, a Szent Imre Kórház szülészeti osztályának vezetője szerint érthetetlen, miért számolták föl a Margit kórház szülészetét, de a másik probléma, hogy a megmaradt intézmények, osztályok szülészeti ágyszámát is csökkentették.

2006-ban a Szent Imre Kórházban 2620 baba született, és 57 ágy volt, áprilisban pedig 240 szülés volt 47 ágyon. A vezető elmondta, az elmúlt hetekben olyan eset is előfordult, hogy fél napot is várnia kellett a frissen szült anyának a szülőszobában, mire a gyermekágyas osztályon helyet tudtak biztosítani neki. A főorvos véleménye szerint a szülészeti ágyak csökkentésével túl nagy feladat hárul a Szent János és a Szent Imre kórházra.

2007-05-02 08:20

Forrás: Magyar Hírlap

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Nagy területen kiderül az ég, de maradnak kisebb felhős körzetek is, emellett nyugat felől magasszintű felhőzet is érkezik. Csapadékra kicsi az esély. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a derült, szélvédett részeken hidegebb, az északi völgyekben és a Duna-Tisza közén akár gyenge fagy, talajmenti fagy is előfordulhat. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!