Egy szer, amely vágyat növel, testsúlyt csökkent

(MTI-Press) - Dupla hasznot jelenthet sok nő számára az a hormonkészítmény, amelynek hatóanyaga az állatkísérletek során növelte a kísérletbe vont nőstény állatokban a nemi vágyat, másfelől - váratlan mellékhatásként - az étvágy elfojtásával testsúlycsökkenést idézett elő. Amennyiben a szaporodás kérdéseinek kutatásával foglalkozó tudósok és gyógyszergyári farmakológusok sikeresen megoldják a tabletta-forma előállítását, illetve elvégzik a humán vizsgálatokat, a tabletta bevétele nyomán kettős előnynek örülhetnek a nők.

Az elveszett libidó helyreállítását célozta meg Robert Millar. A skót tudós olyan hormonkészítmény kifejlesztésén dolgozik, amely napjainkban milliókat érintő problémát orvosolhat. Az edinburgh-i orvosi kutatások tanácsának igazgatója a Research Council honlapján írta meg, hogy megfigyelései szerint az új készítmény hat a központi idegrendszer azon részére is, amely az étvágyközponttal áll kapcsolatban. Ezért képes csökkenteni az éhségérzetet. A kettős haszon kipróbálására azonban akár még egy évtizedet is várni kell, bár az állatkísérletekben már megmutatkoztak az eredmények.

A skót tudós az elmúlt 30 év jelentős részét a 2-es típusú gonadotropin - kibocsátó hormon (Type 2 GnRH) kutatásával töltötte. A nőstény pézsma patkányok és fehér selyemmajmok a hormoninjekciók hatására egyértelmű párzó viselkedéssel közeledtek hím társaikhoz. A tudós kiemelte, hogy véletlenül talált rá a kettős "haszonra". Őt magát is meglepte, hogy az injekció beadása után az állatok étvágya megváltozott, a szokásosnál lényegesen kevesebb ételt vettek magukhoz. Egyesek esetében ez mintegy harmadával volt kevesebb az átlagos napi adagnál.

Millar úgy véli, nőknél is hasonló hatást fog kifejteni a hormonkészítmény. A szexuális késztetés, a vágy hiánya - ami oly ritkán fordul elő a férfiaknál, rendkívül gyakori jelenség a nők körében a tudósok és orvosok becslése szerint a nők mintegy 40 százaléka biztosan megtapasztalta életében. Ennek leggyakoribb oka a stressz, előidézheti a párkapcsolati feszültségek, vagy a terhesség, a gyerekszülés és nevelés. A hormon a szaporodásért felelős agyi területen vált ki hatást.

A pézsmapatkányoknál is kiváltotta a hormon a nemi vágyat, s a hímek erre megfelelően reagáltak is, mondta a kutató. A majmok esetében ugyanez történt. A következő lépés a hormon szintetikus másolása, amit egy gyógyszeripari céggel közösen terveznek. Millar arra számít, hogy a hormonhatású tabletta a férfiak esetében ugyanolyan hatásos lehet, mint a nőknél. Erre nézve azonban még nem végezte el az állatkísérleteket.

A brit nők felnőtt életük jelentős részét, majdnem minden év felét fogyókúrázással töltik. Ez több idő, mint amennyit alvásra, vagy gyereknevelésre fordítanak. Csaknem kétharmaduk elégedetlen az alakjával, sokan úgy vélik, hogy karcsúbban biztosan boldogabbak is lehetnének. Bár többféle fogyókúrás és libidónövelő szer van a piacon, Millar úgy véli, felfedezése az első valódi úgynevezett életmód-gyógyszer lehet, ami mind a nemi élet minőségére, mind a testkép-elfogadásra jótékony hatással van.

A nemi érdeklődés hiányától szenvedő nőknek régóta javasolják a hormonkezelést, de az eddig kevés eredményt hozott. Az orvosok évek óta kísérleteznek a férfi nemi hormon a tesztoszteron adásával, azonban ennek számtalan nem kívánt mellékhatása ismert (szőrösödés, vagy férfias típusú kopaszodás, a bőr foltosodása, férfiasan mély hang). Mindenesetre egy tesztoszteron tapasz hamarosan hozzáférhető lesz az egészségügyi hatóságok jóváhagyásával a nemi élet zavaraitól szenvedő nők számára.

Fazekas Erzsébet

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!