"Egy napos gyaloglás az életért" szombaton

Az emlőrák elleni küzdelem jegyében gyaloglást szervez az AVON szeptember 13-án szombaton a Városligetben és környékén. A kezdeményezéshez a Magyar Rákellenes Liga is csatlakozik.

Emlőrák"A környezetemben volt már jó néhány 'nagy ijedség', nem szeretném, ha a családtagjaimnak hasonlókat is át kellene élniük, ha esetleg velem történne valami. Nagyon komolyan veszem, hogy rendszeresen eljárjak szűrésekre, édesanyaként nem is engedhetem meg, hogy ne figyeljek százszázalékosan magamra is" - fejezte ki támogatását Zséda.

A rendezvény célja, hogy minél többen elkötelezzék magukat az emlőrák elleni küzdelemre azzal, hogy részt vesznek az eseményen. A mellrákkal kapcsolatos felvilágosítást támogatja több énekesnő, színésznő, táncművész, modell, műsorvezető, a gyalogláson részt vesz majd többek között Zséda, Kovács Kati, Dombovári Vanda, Keleti Andrea, Pécsi Ildikó, Koós Réka, Kapócs Zsóka, Erdélyi Mónika, Debreczeni Zita, Tóth Vera, Szinetár Dóra, Zimány Linda, Létay Dóra, Madár Veronika.

A mellrák a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, ám a vizsgálati technika és a kezelési lehetőségek gyors ütemű fejlődése lehetővé teszi az időben felfedezett megbetegedések túlnyomó részének gyógyítását.

Programok:

11.00 - 13.00: Regisztráció a Petőfi Csarnoknál

13.00: Bemelegítés Katus Attilával

13.30: Gyaloglás az Életért

16 órától fellép a Petőfi Csarnokban: Gáspár Laci, Four for Dance, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, és lesz Zséda nagykoncert is.

A koncertekkel egyidejűleg szűrővizsgálatok és egyéb programok várják a látogatókat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!