Dobogó sejtcsomók a mikroszkóp alatt - mi lesz velük?

Az egészségügy átalakításával nívós kutatóhelyek is veszélybe kerülhetnek. Az Országos Gyógyintézeti Központ felszámolásával az ország egyik legnevesebb kutatóközpontját fenyegette a megszűnés. Most úgy tűnik, hogy túlélik az átszervezést, de komoly veszteségek árán.

A most felújított laboratóriumokban sejtbiológiai kísérletek, őssejt vizsgálatok folynak. A mikroszkóp alatt dobogó sejtcsomók őssejtekből kialakult szívizom szövetek, amelyek ugyanúgy elkezdenek ritmusosan összehúzni, mint ahogy a mi szívizmunk. Őssejtet tenyészteni kevés helyen tudnak a világban. A cél, hogy minél pontosabban megtudják, hogy ezeket hogyan lehet előállítani úgy, hogy ne hozzanak létre daganatot ami bizony az őssejteknél előfordulhat.

Sarkadi Balázs

Hamarosan eljuthatunk oda, hogy őssejteket ültethetünk a sérült szövetek helyére, mert ezek fölismerik a környezetet és ott kipótolják a szöveteket. Persze előbb ki kell dolgozni egy biztonságos és hatékony módszert rá - mondja Sarkadi Balázs akadémikus, a kutatóközpont vezetője. Óriási érték a tudományosan megalapozott köldökzsinór vérbank is. Nagy tárolóedényekben most már több száz köldökzsinór vérmintát tárolnak. A létrehozása 100 millió Ft-os nagyságrendbe került, és a kutatók a gyógyászati felhasználását remélik.

Az Országos Gyógyintézeti Központ megszüntetésével veszélybe került a mi telephelyünk is, de csatlakozhatunk az Országos Vérellátó Szolgálathoz. Az állami támogatás mindenképpen jelentősen lecsökken, több kutató is el fogja veszíteni az állását, de azt reméljük, hogy ki tudunk alakítani egy non-profit kutatóközpontot, ahol a cégek, és a kutatási támogatások segítségével vissza tudjuk majd szerezni azokat az embereket, akiket most elvesztünk. Most közel százan vagyunk, és körülbelül 40 ember fogja most elveszíteni az állását.

Fiatal kutatók jöttek haza a világ minden részéről, mert itthon akartak dolgozni. Ők általában magukkal hoztak kutatási támogatást is, De most elgondolkoznak azon, hogy mennyi itthon az esély, hogy stabilan lehessen dolgozni. Ha ezek a kutatóhelyek részben, vagy egészben felszámolódnak, akkor az ország éppen azt a magas szellemi képességet igénylő biotechnológiát, kutatási területet veszíti el, amely esélyt ad a fejlődésre. Arra, hogy ne egy alacsony szintű működésben kiszolgálóként legyünk Európa része. Ezen kívül a közvetlen gyakorlati alkalmazások hiányához is vezet. Ha ma pontosan tudunk diagnosztizálni egy daganatot, akkor sokkal pontosabban, sokkal hatékonyabban tudjuk kezelni. Tehát ez a személyre szabott orvoslásnak az alapja, a nagyon pontos diagnosztika. A másik terület a szervátültetés, a veseátültetéstől a csontvelő átültetésig. Ezt mind szolgálja ez a diagnosztikai és fejlesztő munka, amivel állandóan új esélyeket adhatunk az embereknek, hogy ezeket a nagyon súlyos betegségeket is úgy éljék túl, hogy egészségesek lehessenek. Minden lehetőség meglenne rá, hogy a hazai orvosi biotechnológia valóban nagyon komolyan fejlődjön, hiszen nagyon komoly európai támogatások érkeznek erre az országba. Ez a kormányzati szándék is, csak valahogy most nem sikerül érvényesíteni - fejezte be Sarkadi Balázs

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!