Carpe diem! (x)

Alexa azt tervezi, hogy érettségi után egy évet külföldön tölt. Szeretne új tájakat, ismeretlen kultúrákat felfedezni, és csiszolni angol nyelvtudását. Persze ez csak akkor lehetséges, ha mindezt teljes biztonságban teheti - már ami a szexet illeti...

"Tavaly letettem a középfokú nyelvvizsgát angolból, és szeretném megszerezni a felsőfokot is. Idén fogok érettségizni, és reményeim szerint idegenforgalmi szakon fogok továbbtanulni.

Azt tervezem, hogy érettségi után - ha felvesznek, idén, ha nem - Angliában fogok dolgozni egy évig. Nem csak a nyelvtudásom csiszolása miatt gondolkodom ezen, hanem azért is, mert nem szeretnék a gimi után rögtön az iskolapadba ülni. Jó lenne kicsit kiszakadni itthonról, és megismerni, hogyan élnek az emberek máshol. Hajt a kíváncsiság, na meg a kalandvágy is...

Marcival, a barátommal lassan egy éve járunk. Mindenben hasonlít az érdeklődésünk: imádunk utazni, és utáljuk az egyhangúságot. Ha csak tehetjük, elmegyünk kirándulni - mindig máshová, hogy minél több helyet megismerhessünk. Családtervezésről még nem esett szó köztünk, hiszen az még korai lenne. Egy olyan tablettával védekezem a teherbeesés ellen, ami minden tekintetben kielégíti az igényeimet. A megbízható fogamzásgátláson túlmenően jótékonyan hat a szervezetemre olyan szempontból is, hogy enyhíti a kellemetlen menstruációs tüneteket, jót tesz a bőrömnek, és megakadályozza a folyadék-visszatartást. Ez egy 'új generációs' gyógyszer, amely igen kevés hormont tartalmaz, mégis teljes biztonságot nyújt. Bárhol is legyünk éppen Marcival - természetjáró körúton Erdélyben, vagy a hasunkat süttetve a horvát tengerparton -, akkor és ott lehetünk együtt, amikor és ahol kedvünk tartja. Mindketten élvezni akarjuk az életet, hiszen annyi mindent tartogat még számunkra a jövő! Ez a kötetlenség mindennél fontosabb nekem!"

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!