Bush megvétózta az őssejtkutatás szövetségi finanszírozását szóló törvényjavaslatot

Az őssejtkutatástól amúgy azt remélik a tudósok, hogy ennek révén előbb-utóbb olyan súlyos betegségeket lehet majd gyógyítani, mint például a cukorbaj, az Alzheimer-kór, vagy a mozgásképtelenség.

"Ha ebből a javaslatból törvény lenne, akkor az amerikai történelemben először fordulna elő, hogy az adófizetők pénzéből emberi embriók akadálytalan elpusztítását finanszíroznák, s én nem engedem meg, hogy nemzetünk átlépje ezt az erkölcsi határt" - fogalmazott az elnök, aki két éven belül immár másodszor akadályozza meg, hogy az őssejt-kutatásokra szövetségi pénzt adjanak.

Egyúttal azonban rendeletet adott ki, amelyben arra bátorítja a tudósokat, hogy találjanak olyan új módszereket, amelyek segítségével emberi embriók elpusztítása nélkül lehet őssejteket kinyerni.

Az elnök, illetve az elnöki döntés bírálói - köztük például Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti vezetője - szerint Bush nem akar tudomást venni az amerikaiak többségének akaratáról.

Egy minapi felmérés szerint ugyanis az amerikaiak 60 százaléka támogatja az őssejt-kutatást akkor is, ha az humán embriókon végzett kísérletekhez kapcsolódik. Egyébként néhány héttel ezelőtt három, egymástól függetlenül dolgozó amerikai kutatócsoport jelentette be, hogy egerek kötőszöveteiből sikerült őssejteket kinyerniük, s ha ezt embernél is sikerülne elérniük, akkor eleve nem lesz majd szükség humán embriókra.

Járai Judit (Washington)

MRO

(2007.06.21. 10:28)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!