Bővül a kórházon kívüli ellátás (2)

A 103 pályázó közül 43 intézmény nyert, a beavatkozásokra 3,3 milliárd jut

Megkétszerezi a tb által finanszírozott egynapos sebészeti ellátást, így évi 66 ezer beavatkozást tesz lehetővé a most lezárult pályázat - jelentette be a kormányszóvivői tájékoztatón Horváth Ágnes. Az egészségügyi miniszter közölte: felhívásukra 103 intézmény jelentkezett, a 46 győztes évi 3,3 milliárd forintot kap erre a célra. A nyertesek között városi kórházak, rendelőintézetek, fővárosi intézmények, magánklinikák vannak.

Lapunk érdeklődésére elmondta: az volt a céljuk, hogy olyan intézmények kapjanak lehetőséget, amelyeknek nincs más esélyük. Köztük azok - így a Szent Rókus Kórház -, ahol áprilisban megszűnt az aktív betegellátás. A pályázóknak szigorú egészségügyi feltételeket, kórházi hátteret kell biztosítani, ahol rossz minőségű ellátást nyújtanak, visszavonja a velük kötött szerződést az OEP.

A szaktárca szerint szemléletváltásra van szükség. Hiszen egy 2004-es statisztika szerint Angliában és Dániában a műtétek több mint felét végezték el így, nálunk két százalékát. S ugyan azóta már nálunk is nőtt ez az arány, de bőven van tartalék. Horváth Ágnes például utalt rá: az évi 27 ezer szívkatéterezés többségét a kórházakban elvégezhetnék egynapos ellátásban, ám csak 1300 beteget engednek haza a beavatkozás vagy az azt követő napon. Pedig ma már több mint 170-féle beavatkozás végezhető el ebben a formában, elterjedése csökkentheti a várólistákat. Az OEP adatai szerint például a nőgyógyászati ellátások 63, az epekőzúzások 84, a kézsérülések 76, a pacemakerek (szívritmus-szabályozó készülékek) beültetésének 50 százalékát végzik el így, de bővül az urológiában is ez a fajta ellátás. NTE

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!