Börtönben marad a pécsi nőgyógyász

A kiszabható legsúlyosabb bűntetést kapta és az ítélet marad, nincs perújrafelvétel.

A napokban hozta meg ítéletét a Pécsi Ítélőtábla, amelyben helybenhagyva a Baranya megyei Bíróság jogerős végzését, elutasítja a korábban Pécsett praktizáló szülész-nőgyógyász-aneszteziológus orvos által beadott perújítási kérelmet. Mint azt Dr. Makai Lajos , a Tábla kollégium vezetője portálunk érdeklődésére elmondta: az elutasítás indoka szerint a benyújtott perújítási kérelemben nem merült fel semmi olyan új bizonyíték, amely alapján elrendelhető lett volna az eljárás ismételt lefolytatása.

Bár az orvos által benyújtott kérelemben megfogalmazódott olyan kifogás, amely megkérdőjelezi a sértettek (tanuk) szavahihetőségét, illetve a szakvélemények valóságtartalmát, ezt azonban az Ítélőtábla nem tekintette olyan újonnan felmerült bizonyítéknak, amely megalapozta volna a perújítást - fogalmazott a Kollégium vezetője. Így tehát az orvos - a jogerős ítélet szerint - továbbra is börtönbe marad.

Mit arról beszámoltunk, a városszerte elismert, jó hírnévnek örvendő Dr. S. Józsefet 2003 január 28.-án négy év, négy hónap jogerős fegyházbüntetésre ítélt a Baranya megyei Bíróság Bűntető Tanácsa. Az indok: aljas célból elkövetett személyi szabadság megsértése, valamint a foglalkozáskörében elkövetett szándékos veszélyeztetés volt. A jelenleg 56 éves férfi - akinek tíz éven át tartó persorozatát fokozott országos érdeklődés kísérte - az első olyan orvos volt Magyarországon, aki az általa elkövetett bűncselekményért a lehető legsúlyosabb kiszabható büntetést kapta.

A nőgyógyász társadalomra való veszélyessége egyértelműen igazolódott a bírósági tárgyalásokon. A doktor 1976-ban került a POTE szülészeti klinikájára, majd tíz évvel később - a szülész-nőgyógyász végzettsége mellé - altatóorvosi szakvizsgát is tett.

A per egyik sértettje 1995 őszén egy aprónak tűnő nőgyógyászati problémával kereste fel, ő pedig közölte a medikával, hogy egy bizonyos mintavételt tart indokoltnak. Az akkor még egyetemi hallgató - a későbbi feljelentő, aki egy fővárosi orvos kollega lánya volt - el is ment a megbeszélt időpontban a pécsi klinikára, azonban Dr. S. József nem az e célra alkalmas ambuláns műtőbe, hanem saját pihenőszobájába irányította a lányt, ahol elaltatta. A fiatal nő arra ébredt, hogy orvosa szexuális játékokat űz rajta. Az ügy többi sértettje - akiket tanúként hallgatott meg a hatóság - hasonló tapasztalatokról számolt be a bíróságnak.

A 2003 január 28.-án meghozott jogerős ítélet indoklása a korábbi bírói döntéseket (az első határozat 2000 április 26.-án volt, akkor öt év, hat hónap fegyházat mértek ki a vádlottra) szinte teljes egészében jóváhagyva megállapította: az orvos több páciensét is a pihenőszobájába csalta, ott szabálytalanul elaltatta őket azért, hogy - feltehetően - rajtuk nemi vágyát kiélhesse.

Emellett a doktor durván megszegte még a foglalkozási szabályokat is, ezzel pedig betegeinek életét sodorta veszélybe.

Soponyai mindezért ugyan négy év négy hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztés büntetést kapott, ám annak letöltése elől - vélhetően egy pécsi házaspár segítségével - Kenyába szökött. Bár az Interpol is körözte, mégis saját elhatározásából tért vissza Magyarországra. Maláriába betegedett meg, amelyet az afrikai országban nem sikerült meggyógyítani. Az orvos egy tavalyi interjúban viszont állította, hogy ártatlan, ezért be is jelentette: perújítást kezdeményez. E beadvány elbírálása most megtörtént, az elutasítás miatt a fegyházbüntetést az orvosnak most már biztos, hogy le kell töltenie.

2007-06-06 09:29

Forrás: Weborvos Erdei Éva

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!