Ha a negyvenes éveit egyedül tengeti, akkor lehet, hogy jobbat tesz az egészségének, ha társat keres.
Egy új skandináv tanulmány szerint az egyedülálló középkorúaknak nagyobb az esélyük arra, hogy agyi károsodás alakul ki náluk. Mielőtt fejvesztve rohannánk az oltár elé, azért vegyünk figyelembe néhány ellenérvet. "Érdemes megfontolni, hogy melyik volt előbb, a tyúk, vagy a tojás." Akiknek zavart szenvednek a gondolkodási funkciói, valószínűleg már évtizedekkel korábban elkezdődik a tünetek kialakulása, és ezért képtelenek rendes kapcsolatokat kialakítani, mondta Dr. Sam Gandy, az Alzheimer Szövetség Nemzeti Orvosi és Tudományos Tanácsadó Testületének elnöke. Mást is figyelembe kell vennünk. Egy izraeli tanulmány szerint az életről való elmélkedés megóvhatja az agyat. Ha egyedül élünk, akkor talán aggódhatunk emiatt.
A társtalan és kapcsolatban élők között végzett tanulmány az első ebben a műfajban. Svéd kutatók megvizsgáltak 1449 finn embert, akiket először életük derekán kérdezték ki, majd 1998-ban, átlagosan 21 évvel később ismét. Mindkét tanulmány eredményeit az Alzheimer Szövetség 2008-as Nemzetközi Konferenciájában, Chicagóban szándékoztak közzétenni. A tanulmányban résztvevők 10 %-a szenvedett valamilyen agyi elváltozásban, 48-an Alzheimer kórban. Akik a 40-es éveikben párkapcsolatban éltek, kisebb mértékben szenvedtek agyi betegségekben, mint a többiek (beleértve az özvegyeket, egyedülállókat, elváltakat és a külön élőket is).
Miután a kutatók rögzítették az egyéb faktorokat, mint pl. a testsúly, fizikai aktivitás és képzettség, a partnerrel élők kockázata még mindig csak a fele volt az egyedülállókénak. Az egész életüket egyedül élőknek kétszeresére növekedett az elbutulás kockázata. A 40-es éveiket követően elvált emberek kockázata háromszorosára nő.
Az még nem világos, miért káros az agyra, ha egyedül élünk. "Az észlelési és intellektuális ingerek általánosságban védik az agyat a leépülés ellen." - mondta a tanulmány szerzője, Krister Hakansson, a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa. "Ha van társunk, akkor gyakran szembesülünk eltérő elképzelésekkel, meglátásokkal és szükségletekkel. Kompromisszumot kell kötnünk, közösen kell döntést hoznunk és problémákat megoldanunk, ami sokkal bonyolultabb és nehezebb. Talán sokkal könnyebb a saját kis szokásainkba és napirendünkbe temetkezni, ha egyedül élünk." Ez a feltételezés azonban csak részben magyarázza az eredményeket, mivel pl. az özvegyeknek, akik nem házasodtak újra, sokkal magasabb kockázati tényezőjük, jegyezte meg Hakansson.
Az izraeli tanulmányban a kutatók közel 9 000 résztvevőt vizsgáltak több éven át a szívbetegségekkel kapcsolatban a férfi civil szolgálatosok közül. Azokat, akik sokat rágódtak a családi nehézségeken, idősebb korukban nagyobb valószínűséggel érte utol az elbutulás. Több, mint 20 %-uk legalább a feledékenység jeleitől szenvedett, szemben az átlagosan aggodalmaskodók 14 %-ával. Azok, akik a munkahelyi problémáik miatt aggodalmaskodnak, kevéssé vannak kitéve az elbutulás kockázatának.
Vajon mi okozza a különbséget? Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy az aggodalmaskodás néhány típusa a hatékony problémamegoldás részét képezi, bizonyos fajta kognitív aktivitást jelentenek." - állítja a társszerző, Dr. Ramit Ravona-Springer, a Ramat Gan-i Sheba Egészségügyi Központ munkatársa. "A kognitív aktivitás kimutathatóan összefügg az elbutulás kisebb kockázatával."
