Az amerikai nők negyede HPV-fertőzött

A legfiatalabb korosztály, a 14-24 évesek körében a fertőzöttség jóval nagyobb, mint eddig hitték, korábbi adatok alapján ugyanis a HPV-fertőzöttek számát 4,6 millióra becsülték, most azonban kiderült, hogy mintegy 7,5 millióan vannak.

A fertőzöttség aránya a 20-24 éves nőknél a legmagasabb, csaknem 45 százalék, ami azt igazolja, hogy a fiatal és szexuálisan aktív nők a leginkább veszélyeztetettek.

A jelentés az Amerikai Orvosok Szövetsége (AMA) folyóiratának szerdai számában jelent meg.

A férfiaknál is rendkívül magas a HPV-fertőzöttek száma, ám erről még nem készült felmérés.

A HPV, ami egyébként egész víruscsaládot foglal magában, a méhnyak rákos esetek többségét okozza, és jelenleg az egyik leggyakoribb szexuálisan terjedő kórokozó. Eddig csaknem száz altípusát különböztették meg, amelyeket daganatkeltő képességük alapján magas, közepes és alacsony kockázatú csoportokba soroltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, összességében napos, száraz idő várható, majd estétől nyugat, északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?