Almalével megelőzhető az asztma

A naponta almalevet fogyasztó gyerekek védettebbek az asztma kialakulásával szemben - állítják brit orvosok a European Respiratory Journal című szaklap legújabb számában publikált tanulmányukban.

London Greenwich körzetében öttől tíz éves korú gyermekek szüleit faggatták ki a kutatók a gyermekek napi gyümölcsfogyasztásáról, esetleges betegségeikről, illetve tüneteikről - írta a BBC hírszolgálata a tanulmányt bemutató hétfői jelentésében.

Bár az almalé fogyasztása és annak az asztmás megbetegedést csökkentő hatása között nem találtak közvetlen összefüggést a tudósok, azt bizonyítottnak látták, hogy a napi rendszerességgel az alma levét ivó gyerekek védettebbek az asztmás légzés kialakulásával szemben, mint azok a társaik, akik havonta egy alkalomnál kevesebbszer isznak a gyümölcs levéből.

Az asztmás légzés megjelenése pedig az egyik legkomolyabb figyelmeztetés az asztma esetleges kialakulására - habár a tünetet mutató gyerekek nem feltétlenül lesznek valóban asztmások. A rendszeres almaevőknél ugyanakkor nem jutottak hasonló eredményre a kutatók.

A banán szintén jótékony, bár a tanulmány szerint gyengébb hatású az asztmatikus légzés megelőzésére: a napi egy banánt és a havonta kevesebb mint egy banánt fogyasztó gyerekek összehasonlításában azonban mégis ki tudták mutatni a déli gyümölcs egészségmegőrző szerepét.

A kutatást vezető Peter Burney doktor szerint az almában levő biológiai anyagok csillapítják a légúti gyulladásokat, amelyek mind az asztmatikus légzés, mind az asztma kialakulásában kulcsszerepet játszanak. Az orvos azonban hangsúlyozta, hogy további kutatásokra van szükség az almalé és a banán egészségvédő hatásának bizonyítására.

Egy múlt héten publikált egyetemi tanulmány szerzői arra a megállapításra jutottak, hogy azok az állapotos nők, akik terhességük alatt sok almát esznek, védettséget adnak születőgyermekeiknek az asztma kialakulása ellen. "Vannak rá bizonyítékok, hogy egy egészséges, antioxidánsokban és vitaminokban gazdag diéta jó az asztma ellen" - szűrte le a következtetést az aberdeeni egyetem kutatócsoportjának vezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!