Ez a 3 ok állhat az állandó fázás mögött

Ha valaki még meleg időben is állandóan hidegnek érzi a végtagjait, a mögött számos egészségügyi probléma meghúzódhat.

A fázékonyság sokszor teljesen ártalmatlan jelenség, és akár az alacsony testsúly, a kevés alvás vagy egyéni érzékenység is állhat a hátterében. Előfordul azonban, hogy a gyakori hidegérzet tartósan fennáll, vagy más tünetekkel együtt jelentkezik.

Fűtőtest fölé tartja valaki a kezeit.
Az állandó fázás okait érdemes felderíteni. Fotó: Getty Images

Az állandó fázás leggyakoribb okai

Ha a fázás rendszeresen visszatér, illetve fáradtság, szédülés vagy gyengeség társul hozzá, az akár valamilyen betegségre vagy hiányállapotra is utalhat. Ilyen esetekben érdemes odafigyelni a kísérő panaszokra, és szükség esetén orvosi kivizsgálást kérni. Az alábbiakban bemutatjuk a fázékonyság három leggyakoribb okát.

Vérszegénység

Kapcsolódó cikk

Mit egyen, aki vérszegény?
vérszegénység
Mit egyen, aki vérszegény?

Akkor alakul ki, amikor a szervezetben nincs elegendő vörösvérsejt ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű oxigént szállítson. Ennek következtében a sejtek kevesebb energiához jutnak, ami a hideg kezek és lábak mellett fáradtságot, gyengeséget és szédülést is okozhat. Ha tartós fáradtságot, sápadtságot vagy gyakori szédülést tapasztalsz a fázás mellett, ellenőriztesd a vérképedet egy laborvizsgálattal! 

Pajzsmirigy-alulműködés

Ha a pajzsmirigy nem termel elegendő hormont, az lelassíthatja az anyagcserét. Mivel ezek a hormonok fontos szerepet játszanak az energiafelhasználás és a test hőtermelésének szabályozásában is, hiányuk esetén a szervezet kevesebb hőt állít elő. Ennek következménye lehet a fázékonyság. A pajzsmirigy-alulműködéshez fáradékonyság, száraz bőr, székrekedés, ízületi fájdalom és testsúlynövekedés is társulhat. Ha ezek közül több is jelentkezik, kérj endokrinológiai kivizsgálást!

Alacsony vérnyomás

A hideg végtagok és a fázékonyság hátterében keringési problémák is állhatnak. Alacsony vérnyomás esetén a vér lassabban vagy kisebb erővel jut el a test távolabbi részeibe, például a kézbe és a lábba. Ennek következtében ezek a területek könnyebben lehűlnek, ami gyakori hidegérzetet okozhat. Az alacsony vérnyomás egyeseknél szédüléssel, gyengeséggel vagy koncentrációs nehézségekkel is együtt járhat.

Ritkább kiváltó okok

A felsoroltak mellett egyéb betegségek is kiválthatnak tartós hidegérzetet.

Raynaud-kór

A Raynaud-kórral küzdőknél a kéz erei extrém módon reagálnak a hidegre és a stresszre, néhány perctől egy óráig tartó időszakon át összeszűkülnek, és korlátozzák a vérellátást. Ennek hatására az ujjak elzsibbadhatnak, bizsereghetnek, de akár fájdalom is jelentkezhet. A szövetkárosodás megelőzésére ilyenkor gyógyszeres kezelésre lehet szükség.

Veseprobléma

Ha a méreganyagok felhalmozódnak a vesében, és nem tudja megfelelően ellátni a feladatát, az számos problémát okozhat a szervezetben, például lecsökkentheti a testhőmérsékletet is.

2-es típusú cukorbetegség

Gyakran jár együtt vérszegénységgel, veseproblémákkal, de a keringést is károsíthatja, amelyek mind hatással lehetnek a szervezet hőszabályozására.

Anorexia

Ha tartósan elégtelen kalóriabevitel miatt a szervezet zsírtartaléka egy bizonyos százalék alá csökken, akkor állandósul a fázékonyság, és a kezek, lábak folyamatosan hidegek lesznek. Ez az állapot akár életveszélyes is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!