A magas sarok és a szex

A magas sarkú cipő viselése javítja a szexuális életet. Ennek tudományos magyarázata is van: a magas sarkú cipő erősíti a medencefenék izmait - állapította meg az összefüggést egy olasz kutató.

Maria Cerruto olasz urológus és nem mellesleg a szexi cipők szerelmese bebizonyította, hogy a magas sarkú mégsem olyan egészségtelen a nők számára, mint ahogyan azt néhányan állítják.

A magas sarkú cipő rendszeres viselését egy sor problémával hozták már összefüggésbe a tyúkszemtől a skizofréniáig. A című szaklapban megjelent levelében azonban Maria Cerruto egy másik következményre hívta fel kollégái figyelmét.

Az olasz urológus 66, ötven évnél idősebb asszonyt vizsgált meg, és megállapította, hogy közülük azoknak, akik öt centi magas sarkú cipőt hordanak, ugyanolyan jó a testtartásuk, mint a lapos lábbelit viselőknek, viszont sokkal erősebbek a medenceizmaik. Ez azt jelenti, hogy az izmaik pozíciója optimális, vagyis erősebbek és jobban képesek összehúzódni.

A medencefenéki izmok kulcsfontosságúak a női test számára. Egyrészt hozzájárulnak a szexuális élvezethez, másrészt - és főleg - megtámasztják a fontos belső szerveket, így a húgyhólyagot, a beleket és a méhet.

A terhesség és a szülés után, valamint az öregedéssel azonban ezek az izmok gyakran meggyengülnek. Vannak ugyan erősítő gyakorlatok, de ezekre nem lesz több szükség, ha bebizonyosodik, hogy Cerrutónak igaza van.

"Sok nőnek nehézséget okoz ezeknek az erősítő gyakorlatoknak az elvégzése; az ő számukra a magas sarok lehet a megoldás" - jelentette ki az urológus, aki hozzátette, hogy nőként ő is imádja a magas sarkú cipőket, és "jó tudni, hogy azok még egészségesebbé is teszik".

Gill Brook brit fizikoterapeuta azonban figyelmeztet, hogy a kutatás nem a tűsarkú cipők előnyét bizonyítja. Azok számára azonban, akik a szokásosnál kissé magasabb sarkat kedvelik, a kutatás biztató lehet, bár szerinte a testmozgást és az izomerősítő gyakorlatokat a cipő nem helyettesítheti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!