A fagyasztott embriókból született gyermekek egészségesebbek?

Dán tudósok kutatásai szerint a lefagyasztott embriók beültetéséből származó terhességekből egészségesebb gyermekek születnek, mint a friss embriókat felhasználó mesterséges megtermékenyítésekből. A kutatás vezetője, Dr. Anja Pinborg szerint a lefagyasztott embriókból született gyermekek között kevesebb a koraszülött és kisebb az esélyük a veleszületett fejlődési rendellenességek kialakulására.

A kutatók összesen 1267gyermeket vizsgáltak, akik 1995 és 2006 között fagyasztott embrió átültetés (FER) segítségével születtek.

In vitro megtermékenyítésA gyermekeket három csoportba osztották: in vitro megtermékenyítéssel (IVF) és intracitoplazmatikus spermium injiciálással (ICSI) születettekre, valamint olyanokra, akiknél az embrió-beültetés módszere ismeretlen volt. A három csoport mellett egy 17 857 gyermekből álló kontrollcsoportot is megfigyelés alatt tartottak, akik friss embriók beültetésével születtek IVF és ICSI módszerekkel.

Az embriók lefagyasztása lehetővé teszi az orvosok számára, hogy ugyanazon a petesejten több IVF/ICSI eljárást végezzenek. Így kevesebb petesejtre van szükség, és a petefészket is kevesebb irritáció éri.

Az eredmények szerint a FER-rel született gyermekek körében ritkábbak voltak a koraszülések, és a gyerekek mind nagyobb születési súllyal jöttek a világra (átlag plusz 200 gramm), mint a friss embriókat alkalmazó megtermékenyítési eljárással születettek. "Az FER-rel született gyermekek közül jóval kevesebbnek volt szüksége utókezelésekre a születés után" - nyilatkozta Dr. Pinborg.

"Sok kérdés merült fel az utóbbi időben a fagyasztott embriók alkalmazását illetően, de a mostani kutatás alapján ezekre a kérdésekre szerencsére megnyugtató válaszokat adhatunk - nyilatkozta Dr. Pinborg - A FER teljesen biztonságos, és bizonyos esetekben jobb eredményeket is mutat, mint a friss embriókat alkalmazó megtermékenyítési eljárások."

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!