A császármetszés eddig nem ismert hatása

A császármetszéssel született gyermekek 15 százalékkal nagyobb eséllyel híznak el, mint a természetes úton születő társaik, a megnövekedett kockázat a felnőttkorban is megmarad amerikai tudósok új kutatása szerint.

A Harvard Egyetem tudósainak felmérése alapján a különbség családon belül még nagyobb lehet: a császármetszéssel világra hozott gyermekek esetében 64 százalékkal nagyobb az elhízás kockázata, mint természetes úton született testvéreiknél.

„A császármetszés kétségkívül szükséges és életmentő beavatkozás sok esetben, ugyanakkor tudjuk, hogy anyai és magzati kockázatai is vannak. Az elhízás veszélye szintén a kockázati tényezők közé tartozik, ezt is figyelembe kell venni” – idézi az egyetem internetes oldala Jorge Chavarro táplálkozás- és járványtani professzort, aki az egyik szerzője a JAMA Pediatrics című szaklapban megjelentett tanulmánynak.

A császármetszéssel született gyerekek nagyobb eséllyel híznak el

A kutatók több mint 22 ezer fiatal felnőtt adatait elemezték, akik 1996 és 2012 között rendszeresen válaszoltak a Growing Up Today Study című felmérés kérdéseire. A tudósok figyelembe vették a testtömegindex (BMI) változását az évek alatt, valamint minden más információt, amelynek köze lehet az elhízáshoz, többek között azt, hogy miként alakult a válaszadók édesanyjának testtömegindexe a szülést megelőzően, vagy hogy dohányoztak-e.

Jorge Chavarro úgy véli, eredményeik meggyőző bizonyítékokkal támasztják alá, hogy a császármetszés és a gyermekkori elhízás között valós kapcsolat van. Különösen bizonyító erejűnek tartja, hogy nagyon nagy eltérést találtak családon belül a természetes úton és császármetszéssel világra hozott testvérek között is, ahol nem nagyon különböznek a testsúlyt befolyásoló tényezők, például a genetikai örökség.

Bármennyire is rutinműtétnek számít a császármetszés, még mindig meglehetősen sok kockázattal jár együtt, az anyára és a magzatra nézve egyaránt. Ezek közül veszünk sorra néhányat. Részletek!

Az Egyesült Államokban minden évben csaknem 1,3 millió császármetszést végeznek el, ami az összes szülés mintegy harmadát teszi ki. Noha korábban több tanulmány is felvetette, hogy a császármetszés és a gyermek elhízási kockázata között kapcsolat lehet, ezek nem szolgáltak elég adattal az összefüggés bizonyításához.

Forrás: MTI, Harvard.edu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.