Császármetszés: kockázatok a mamára és a babára

Bármennyire is rutinműtétnek számít a császármetszés, még mindig meglehetősen sok kockázattal jár együtt, az anyára és a magzatra nézve egyaránt. Ezek közül olvashat néhányat ebben a cikkünkben.

A császármetszés az egyik legtöbbet végzett műtét a világon, és nagyon sokszor ennek a beavatkozásnak köszönheti az életét a szülő nő és a magzat is. A rutinszerűség azonban nem jelenti azt, hogy a műtétnek nincsenek kockázatai. Természetesen a rizikó nagymértékben függ attól, hogy milyen körülmények között, milyen szakemberek segítségével végzik a műtétet.

A császármetszés jóval nagyobb veszéllyel jár az anyára nézve, mint a hüvelyi szülés. Ez utóbbinál a fejlett országokban 3.5 a halálozási arány 100 ezer szülésre vetítve, a császármetszésnél azonban ez az arány ennek négyszerese is lehet. Mint minden hasi műtétnél, a császármetszésnél is megvan a kockázata a seb elfertőződésének, a hegképződésnek , a heggel összefüggő sérvnek vagy a varrat szétnyílásának. Amennyiben a császármetszés sürgősségi beavatkozás, a kockázatok még nagyobbak lehetnek, például azért, mert a páciens gyomra nem üres és ez veszélyesebbé teszi az altatást.

A császármetszés egyaránt kockázatos lehet az anyára és a gyermekre nézve

A császármetszés egyaránt kockázatos lehet az anyára és a gyermekre nézve

Mikor indokolt? A császármetszés az egyik leggyakoribb műtéti eljárás, melynek során a has fal és a méh falának átvágásával emelik ki az anyából a magzatot. Az egészségügyi szakemberek szerint indokolatlanul sokszor végzik - milyen esetekben ajánlott mégis a császármetszés? Kattintson!

A császármetszésen átesett nők számára valamivel kockázatosabbak lehetnek a későbbi várandósságok, különösen akkor, ha több császármetszés követi egymást. A császármetszés utáni hüvelyi szülés (VBAC - vaginal birth after Caesarean section) nem lehetetlen, de nagy körültekintést igényel a szülést készítő szakemberektől és az anyától egyaránt.

A császármetszéssel szült nők gyakrabban tapasztalhatnak meg szülés utáni depressziót, és a traumás szülésélmény feldolgozása is nehezebb lehet a számukra.

A császármetszés magzatra vonatkozó kockázatai nagyban függnek attól, hogy mikor végzik el a műtétet. Amennyiben a 39. terhességi hét előtt végzik el a műtétet, az újszülött halálozási veszélyei a többszörösére nőnek, és az is valószínűbb, hogy az újszülöttnél egészségügyi komplikációk, például légzési nehézségek lépnek fel. A 37-38. héten császármetszéssel világra jövő újszülötteknek több időt kell kórházban tölteni, mint a később megszületőknek.

A császármetszés hosszú távú következményeiről számos kutatás született, de ezek eredményei gyakran ellentmondásosak és sok vitát kavarnak. A császármetszést összefüggésbe hozták már olyan problémákkal, mint a tanulási zavarok , az allergia vagy a bélrendszeri gondok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.