Zsibbadás: a hisztéria tünete is lehet

A mai értelmezés szerint hisztériáról akkor beszélünk, ha szélsőségesen erős lelki megterhelések fizikai tünetek formájában jelentkeznek. A jelenség korábbi meghatározása sok félreértésen alapult, kezdetben kizárólag női betegségnek gondolták. Betegségek A-Z-ig rovatunk új szócikkel bővült.

A köznapi értelemben vett hisztéria alatt egészen mást értünk: az egyfajta kontrollprobléma, tünetekkel nem jár. Az orvosi értelemben vett, szomatoform zavarok közé tartozó hisztéria meglehetősen ritka, szakirodalmi adatok szerint ezer személyből legfeljebb háromnál fordulhat elő. Nőknél kétszer olyan gyakori, mint a férfiaknál. A szakirodalom családi halmozódásról is beszámol, a legérintettebb korosztálynak pedig a fiatal felnőtteket tartja.

A hisztéria testi tünetekben megjelenő lelki gondokat takar

A hisztéria okai

A freudi hisztéria mögött Freud elmélete szerint valamilyen szexuális probléma áll. Az intimitás hiánya az orvosi és köznapi értelemben vett hisztéria mögött is meghúzódhat. Ez a probléma élethelyzeti krízis hatására is jelentkezhet. De lehet a figyelemfelkeltés tudattalan eszköze is.

A hisztéria tünetei és diagnózisa

A hisztéria tünetei attól függően változnak, hogy a kifejezést melyik értelemben használjuk. Az orvosi értelemben vett hisztériánál olyan betegségtünetek jelentkeznek, amelyeket az érintett nem tudatosan produkál, például megbénul a keze, de azt nem indokolja semmi. Jelentkezhet akár vakság is, de előfordulhat egy testrész érzésének kiesése, zsibbadása, bármilyen funkcionális zavara.

A hisztéria további tüneteiről, diagnózisáról, kezelési lehetőségeiről Betegségek A-Z-ig rovatunk Hisztéria szócikkéből tájékozódhat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.