Új gyógyszer jöhet a Parkinson-kór ellen

Hatékonyan lassítja, mi több, szinte teljesen meg is állítja a Parkinson-kór lefolyását egy szorongás ellen alkalmazott hatóanyag - derült ki egy új tanulmányból.

A Parkinson-kór a második leggyakoribb idegpusztulással járó betegség az Alzheimer-kór után. A betegség mozgásszervi rendellenességekkel, főként remegéssel jár, amit többek között a substantia nigra (feketeállomány) idegsejtjeinek elhalása okoz - olvasható az Index cikkében . Egyes kezelések ugyan enyhíthetik a panaszokat, a betegség hátterében meghúzódó folyamatokat azonban egyelőre nem tudja gyógyítani az orvostudomány, legfőképpen azért, mert azok eredete nem is ismert a szakemberek előtt.

Egy már ismert hatóanyag megállíthatja a Parkinson-kór okozta idegsejtpusztulást
Egy már ismert hatóanyag megállíthatja a Parkinson-kór okozta idegsejtpusztulást. Fotó: iStock

Az első működő Parkinson-gyógyszer lehetne

Egy Németországból hazatért magyar idegtudós, Szegő Éva és munkatársai kutatási eredményei ugyanakkor felvetik az első működő Parkinson-gyógyszer lehetőségét is. A kutatók felfedezték, hogy egy, a szorongás kezelésére már használatban lévő molekula elősegíti a teljes idegrendszer egészséges működése szempontjából, így például a Parkinson-kór folytán kialakuló neurodegeneráció ellensúlyozásában is igen fontos neuroszteroidok termelődését az agyban. A hipotézist különféle modelleken, sejtkultúrákon és kísérleti egereken végzett kísérletek is alátámasztották. A hatóanyag beadását követően jelentősen enyhült az idegsejtek elhalása, mi több, majdnem teljesen meg is állt.

Ami egyszer elveszett, már nem lehet pótolni

Habár a molekula megvédi az idegsejteket, a már elpusztultakat azonban nem képes visszahozni a halálból. Ez azért fontos, mert a feketeállományban felnőtteknél nem képződnek új idegsejtek, tehát ami egyszer elveszett, már nem lehet pótolni. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy a Parkinson-kór diagnosztizálásakor rendszerint az érintett idegsejtek 60-80 százaléka is elpusztult már, tehát a sikeres kezeléshez a hatóanyag nem elegendő önmagában, ugyanilyen fontos lenne a betegség időben történő felismerése is.

Mikor kezdődhet a fejlesztés?

Mi a különbség a generikus és az originális gyógyszerek között? Részletek itt.

A felfedezés tehát adott, nagy kérdés azonban, hogy vajon mikor kezdődhet meg ennek kapcsán a gyógyszerfejlesztés, illetve mikor kerülhet a gyógyszertárak polcaira a kész gyógyszer. Mivel ugyanis a molekula már kapható kereskedelmi forgalomban, azaz nem originális szerről beszélünk, így a gyógyszercégek sem remélhetnek nagy profitot belőle.

Másfelől viszont előnyt jelent, hogy a hatóanyag a szorongás ellenes felhasználása miatt a szükséges tesztek jó részén már átesett, azaz vélhetően a kipróbálása a jövőben már egyszerűbb lehet.

A kutatás eredményeit bemutató tanulmány a világ egyik vezető idegtudományi folyóiratában, a Journal of Neuroscience-ben jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!