Speciális ital segíthet az Alzheimer-betegeknek

Egy új kutatás kimutatta, hogy az Alzheimer-kór korai szakaszában lévő betegek esetében a több tápanyag keverékét tartalmazó ital javíthatja a memóriát.

A Journal of Alzheimer's Disease legutóbbi online kiadásában közzétett tanulmányból kiderül, hogy az Alzheimer-kór előrehaladásával az agyi szinapszisok (az agysejtek összeköttetései) romlása következtében a betegek emlékezete gyengül. Az ital kifejlesztője, dr. Richard Wurtman, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatója szerint "találmánya" serkenti az új szinapszisok kialakulását.

Az amerikai Alzheimer Társaság elnökhelyettese, William Thies azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy további kutatásokra lesz szükség ahhoz, hogy az ital a nyilvánosság számára elérhetővé váljon.

Ha többet szeretne tudni az Alzheimer-kórról, kattintson ! Wurtman arról számolt be, hogy a korábbi kísérletek során az állatokban az ital három összetevője fokozta a szinapszisok létrejöttét, és ezáltal javította az agyműködést. A legújabb kísérlethez közel 260 európai Alzheimer-kóros beteget kértek fel, akik hat hónapon át az új italból vagy placebóból ittak. A vizsgálat első három hónapjában mindkét csoportban az emlékezet javulását tapasztalták, ezt követően azonban a placebót szedők memóriája hanyatlásnak indult. Az italkeveréket fogyasztó alanyok azonban továbbra is jobb eredményeket értek el a memóriateszteken .

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kolint, uridint és omega-3 zsírsavakat tartalmazó ital lelassítja-e az Alzheimer-kór előrehaladását. Wurtman elmondta, hogy most folyik egy kutatás, amely erre a kérdésre választ adhat, de a szakértő szerint az összetevők valószínűleg nem befolyásolják a betegség alapvető folyamatát.

Mi az ital titka?

A kolin egyfajta B-vitamin, amely húsokban, diófélékben és a tojásban fordul elő, az omega-3 zsírsavak nagy mennyiségben a halakban, a tojásban, a lenmagban és a legeltetett állatok húsában található. Az uridin, melyet a máj és a vese termel, bizonyos élelmiszerekben is előfordul az RNS részeként, amely a fehérjetermelést segíti elő a szervezetben. Más fehérjékkel együtt ezek a tápanyagok létfontosságúak a szinapszisokat alkotó agysejt membránok termeléséhez. A kutatók szerint a három összetevő együttes alkalmazása a hatékonyság kulcsa .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!