Pusztító hatással lehet agyunkra a koronavírus

Ilyen hosszútávú következményre is fel kell készülni a tudósok szerint.

Egy nemrég készült brit tanulmány szerint a koronavírus-fertőzés egyik komoly és hosszútávú következménye lehet az agy bizonyos részén a szövetek károsodása, elvesztése - ebből adódóan a páciensek ízlelés- és szaglásvesztése. Egy, a WebMD által idézett orvos szerint ez bár hosszútávú hatás lehet, azért nem feltétlen végleges. Az emberi szervezet idővel kompenzálhatja ezt, így a tünetek elmúlhatnak, de ha a szövetek a vírusfertőzés következtében teljesen elpusztultak, ezek sosem épülnek többé vissza.

A szaglásért felelős agyi területek károsodtak

A tanulmányt jegyző brit tudósok körülbelül negyvenezer alany pandémia előtti, agyi képalkotó eljárásokkal készült felvételeihez fértek hozzá. Idén ezek közül az alanyok közül több száz főt arra kérték, hadd készítsenek ismét felvételeket az agyukról. Körülbelül nyolcszázan válaszoltak a megkeresésre. 404 fő igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen , 394 főnek pedig használható előtte-utána felvételei is voltak.

A szaglásvesztés okaira is magyarázatot adhatnak ezek az ijesztő kutatási eredmények. Fotó: Getty Images
A szaglásvesztés okaira is magyarázatot adhatnak ezek az ijesztő kutatási eredmények. Fotó: Getty Images

A felvételek összehasonlítása után a tudósok azt látták, hogy a pácienseknél jelentős szürkeállományvesztés lépett fel a bal agyféltekén, az ízlelésért és a szaglásért felelős területeken. Ez utóbbival kapcsolatban a WebMD azt írja, hogy az agykérgi szövetcsökkenés azokon a részeken volt jelentős, amelyek a szaglásért felelős agyi területek közelében helyezkednek el. Az általuk megkérdezett orvos szerint ez arra is utalhat, hogy a szaglásvesztés mögött egy sokkal komolyabb dolog állhat: az agykéreg szövetállományának csökkenése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!