Oxigénterápia segít az agyvérzésen átesetteken

A búvárok keszonbetegsége ellen használt kezelés az agyérgörcs túlélőiben is segíti a gyógyulást - számoltak be kutatási eredményeikről izraeli kutatók.

A hiperbár oxigénterápia elnevezésű kezelés során a beteget a normálisnál magasabb légnyomású helyiségbe zárják, aztán oxigén bejuttatásával regenerálják a károsodott agysejteket. A terápiával tízszeresére növelik az oxigén szintjét.

A januári számában megjelent kutatás során 59 beteget vizsgáltak. Az alanyok különböző mértékű gyógyulást tapasztaltak, de néhányukban drámai mértékű javulás mutatkozott. Egy 61 esztendős nő például, aki egy évvel ezelőtt elszenvedett agyérgörcse következtében nem tudott egyedül fürdeni, öltözködni és lépcsőt mászni, a kezelés hatására nem csak fürdeni és öltözködni tud önállóan, hanem bevásárol és főz is. Egy másik, 62 éves nő pedig, aki 14 hónappal ezelőtt esett át agyérgörcsön, visszanyerte elveszített nyelvi és olvasási készségét, továbbá önállóan tud járni, lépcsőzni és étkezni. A stroke után ezeket a tevékenységeket csak segítséggel tudta végezni.

Dr. Shai Efrati, a Tel Aviv-i Sackler Orvostudományi Egyetem kutatócsoportjának vezetője arról számolt be, hogy a kutatás első ízben vizsgálta a hiperbár kezelés hatásait az agyérgörcsöt követő "késő-krónikus szakaszban". A résztvevők 6-36 hónappal a kutatás kezdete előtt iszkémiás vagy haemorrhagiás stroke-on estek át, és legalább egy hónapja egyikük sem mutatott javulást. A csoport fele két hónapon át heti öt napban naponta 90 perc oxigénterápiát kapott, a másik fele pedig két hónapig semmilyen kezelésben nem részesült, majd ezután náluk is megkezdték az oxigénterápiát.

A terápia előtt és után végzett agyi képalkotó vizsgálatok azt mutatták, hogy a kezelés befejezése után javulás következett be az agyműködésben, sőt egyes betegekben látványos funkcionális javulások is bekövetkeztek. A minimális mellékhatással járó kezelés kedvező hatásai még két évvel a kezelés befejezése után is tartották magukat.

A kutatók szerint a magas oxigénszint lehetővé teszi a károsodott, de el nem pusztult agysejtek újraaktiválódását, valamint azt, hogy újra kapcsolatba lépjenek a többi idegsejttel, és leadják az egészséges agyműködéshez szükséges elektromos jelzéseket. A szakértők úgy vélik, hogy az oxigénterápia más neurológiai rendellenességekben, például Alzheimer-kórban szenvedő betegeken is segíthet , jelenleg pedig a traumás agysérülést szenvedett betegeken vizsgálják a terápia alkalmazását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!