Eric Chudler, a Washingtoni Egyetem munkatársa szerint, ha ez így lenne, alig-alig élnénk. "Amikor bármilyen képalkotó eljárással vizsgálják az agyat, sosem látható olyan rész, mely ne dolgozna éppen" - magyarázta. Larry Squire, a San Diegoi Veterán Kórház és a Kaliforniai Egyetem munkatársa rámutatott, hogy "bárhol is sérül meg az agyunk, az mindig valamilyen következménnyel jár." A sérült agyból indulhattak ki az ehhez hasonló mítoszok.
A múlt század első felében az idegtudományok egyik úttörője, Karl Lashley rágcsálókon kísérletezett. Eltávolította az agyuk bizonyos részeit, hogy meglássa, mi történik. Korábban betanította őket különféle útvesztőkben való tájékozódásra. Az agy bizonyos részeinek hiányában is előfordult, hogy sikerrel teljesítették a feladatot, ebből jutottak el valahogy odáig, hogy az emberek nem használják ki a teljes agyi kapacitásukat.
"Ez gyakori jelenség. Kiragadnak valamit a pszichológia tudományából és hogy konkretizálják a jelenséget, bevonják a biológiai mechanizmusokat a magyarázatba" - mondta Squire. "Igaz, hogy mindannyian képesek lennénk többre is, van lehetőségünk a fejlődésre gyakorlás és tanulás révén, de ennek semmi köze ahhoz, hogy csak az agyunk tíz százalékát használjuk."
Chundler szerint az agy nem olyan, mint egy számítógépes meghajtó, ami meghatározott kapacitással rendelkezik. Dinamikus hálózat található benne, ahol az új ingerek hatására új kapcsolatok jönnek létre, illetve használat hiányában eltűnnek. Ezek közül a legtöbb folyamatosan használatban van, de nem a gondolkodás miatt, hanem a rendszert működtetik. "Ezért olyan energiaigényes szerv az agy. A vérmennyiség 20 százalékára szüksége van" - fejtette ki a kutató. "Ha tényleg csak a tíz százalékát használnánk, nem kerülne ennyibe a fenntartása. Egyébként is, miért nőtt volna ekkorára az evolúció során, ha ilyen nagy hányada állna működés nélkül?"
