Már tudják, hol keresendő az általános intelligencia az agyban

Felderítették, hogy mely agyi struktúrák befolyásolják az általános intelligenciát.

Jan Gläscher, a CalTech doktorandusza munkatársaival 241 agykárosodásban szenvedő beteget vizsgált IQ-tesztek segítségével. A kutatók minden beteg agyi károsodását részletesen feltérképezték, majd összehasonlították ezzel a teszteredményeket, hogy megállapítsák, mely agyi területek felelősek az általános intelligenciáért.

"Nagy átlagban az emberek hasonlóan teljesítenek a különböző teszteken" - magyarázta Ralph Adophs pszichológus, idegtudós és biológus professzor, a tanulmány társszerzője. "Egyes emberek általában magas, míg mások alacsony pontszámokat érnek el. Jogosan merül fel így a kérdés: összefüggnek-e az általános képességek egyes agyi területekkel?"

Az eredmények azt mutatták, hogy egyetlen struktúra helyett az általános intelligenciát az agy két ellentétes felében található területek hálózata határozza meg. "Kiderülhetett volna, hogy az általános intelligencia nem mutat összefüggést egyetlen agyi területtel sem, hanem kizárólag az agy működésétől függ" - tette hozzá Adolphs. "Az általános intelligencia pedig attól függ, mennyire képes az agy a különböző agyi területek, például a munkamemória információit integrálni" - olvasható a Kaliforniai Műszaki Egyetem (CalTech), az Iowai Egyetem, a Dél-Kaliforniai Egyetem és a Madridi Független Egyetem kutatóinak tanulmányában.

A kutatás a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!