Ha az anya tanul, a gyereke is okosabb lesz

Egy, a Demography című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint, az alacsony jövedelmű családokban élő anyák ismereteinek bővítése segítséget jelenthet az iskolában a gyerekeik számára.

Amerikai kutatók arra jutottak, hogy kisgyermekkorban az anya olvasási képessége a legfontosabb tényező, ami gyermeke jövőbeni tanulmányi sikereire hatással lehet, sokkal fontosabb olyan egyéb körülményeknél is, mint például a család vagy a környezet anyagi helyzete.

A kutatók 2350 három és tizenhét év közötti gyereket és családjaikat vizsgálták meg Los Angeles Megye 65 közösségében. Míg a kisgyerekeknél az iskolai teljesítményükre az anyjuk műveltsége volt a legnagyobb hatással, addig a nyolc és tizenhét év közöttieknél már a környezet anyagi helyzete volt a legfontosabb tényező. Ez alátámasztja azt a nézetet, miszerint az otthonon kívüli hatások a gyerekek növekedésével egyre meghatározóbbá válnak az életükben. "Ez az elemzés lehetőséget ad arra, hogy szétválaszthassuk a különféle tényezőket, melyek hatással vannak a gyerekek teljesítményére" - mondta Narayan Sastry, a tanulmány társszerzője, a University of Michigan munkatársa. "Társadalmi intézkedések szükségesek a vegyes anyagi helyzetű környékek fejlesztésére, a korai kisgyerekkori oktatás és az anyák olvasási képességének javítására, mert ezek mind pozitív hatással lehetnek a gyerekek teljesítményére."

A szakértők egyetértettek abban, hogy ilyen irányú intézkedések valóban segítenének legyőzni a szegényebb és gazdagabb családból származók iskolai teljesítményei közötti egyenlőtlenségeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!