Baktériumoktól lehetünk hullafáradtak

A krónikus fáradtság szindróma biztosan rosszul megértett vagy félreértett állapot. Pontos okai még mindig nem ismertek, de az orvosi kutatások annyit azért kiderítettek, hogy összefüggésben van a bélbaktériumok részvételével életünkben.

A krónikus fáradtság szindróma (angol rövidítése után CFS) csak az 1980-as években kapott hivatalosan nevet, és azóta nagyobb figyelem is irányul rá. Ezt a kórt extrém fáradtság jellemzi, amely nem támaszkodik semmilyen alapbetegségre, így a CFS továbbra is igen nehezen diagnosztizálható és kezelhető. További tünetei közé tartozik a kognitív képességek csökkenése, az alvászavar, a nyirokcsomók megnagyobbodása, az izomfájdalom, a torokfájás és az ízületi fájdalom.

CFS
CFS-sel a legalapvetőbb feladatok elvégzése is lehetetlennek tűnik

A mialgiás enkefalomielitisz (ME) vagy még újabban szisztémás exerció intolerancia betegség néven is ismert CFS okai még mindig rejtélyesek. Egyes kutatók úgy vélik, hogy vírusfertőzések lehetnek a hátterében, mások a pszichológiai stresszorokra gyanakodnak, és vannak, akik még mindig a hormonális vagy az immunrendszer hibáját okolják.

A Microbiome folyóiratban közölt új tanulmány felveti, hogy a bélben lévő baktériumok vajon szerepet játszhatnak-e CFS kialakulásában. Ez a kapcsolat első pillantásra nem kézenfekvő, de az érintettek akár 90 százalékánál is megjelenik az irritábilis bél szindróma (IBS), ami rámutat a potenciális kapcsolatra. A Columbia University Közegészségügyi Központ kutatói olyan CFS betegek bélbaktériumainak szintjét tekintették át, akiknél megjelent az IBS, és akiknél nem. Azaz a tanulmányuk elsőként vizsgálta a CFS és az IBS mikrobiológiai kapcsolatát.

A baktériumfajok elemezése kimutatta, hogy némelyek szignifikánsan összefüggnek a CFS-sel. Ezek a következők voltak: Faecalibacterium, Roseburia, Dorea, Coprococcus, Clostridium, Ruminococcus és Coprobacillus. Ha ezek relatív bőségben jelennek meg, már előre jelzi a CFS kialakulásának közeledését. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a résztvevők tüneteinek - mint például a fáradtság és a fájdalom - súlyossága összefüggésben áll specifikus bakteriális típusokkal és bizonyos metabolikus utakkal.

A CFS meghatározó tünete a testi és a mentális fáradtság, a kimerültség. A betegség esetén az állapot pihenésre, alvásra nem javul, és olyan mértékű, hogy akadályozza szokásos napi teendőink elvégzését. A súlyos CFS-betegek nem képesek semmiféle tevékenységet elvégezni, még a teljesen hétköznapi teendőket sem, amilyen például a fogmosás. Nagyon gyakran ágyhoz kötöttek a betegek, és nem hagyják el otthonukat. Részletek!

Brent L. Williams, a Columbia vezető kutatója úgy véli, hogy képesek analizálni a betegek bél- mikorbiomját , és a baktériumfajok csoportosításával információkat nyernek a betegség megnyilvánulásainak megértéséhez. Az emésztőrendszeri baktériumok és az agy közötti kapcsolat ma már nyilvánvalónak tűnik, és egyre több bizonyíték van rá, hogy valóban nagyon sok kommunikáció zajlik a kettő között. A belek ugyanis idegi és hormonális jeleket küldenek az agyba, miközben a bélbaktériumok számtalan mellékterméket termelnek, amelyek hatással vannak a bélre.

Azt remélik az orvosok, hogy a bélflóra és a CFS közötti kapcsolat vizsgálata során jobban betekinthetnek egy olyan állapotba, amelyet eddig nem értettünk meg. Az érintett baktériumok azonosításával viszont egy lépéssel közelebb juthatunk a pontosabb diagnózishoz és a célzott terápiákhoz.

Forrás: MNT

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.