Az agyba is tehetünk implantátumot

Az agy elektromos aktivitását vizsgáló eszköz képes jelezni, ha magas az epilepsziás roham kockázata - derül ki egy friss tanulmányból, amelyet a Lancet Neurology című szakfolyóiratban tették közzé.

Az epilepszia becslések szerint 50 millió embert érint világszerte. A kórkép abnormális aktivitással jár az agy bizonyos részein, rángásos és remegéses rohamokat okozva.

A vizsgálat során az agy felszínéről gyűjtöttek adatokat, amelyeket vezetékeken keresztül továbbítottak a mellkasban elhelyezett másik implantátumnak, ez utóbbi pedig egy kézi eszköznek sugározta a jeleket - így került kiszámításra a roham esélye. A próbaüzemet három ausztrál kórházban végezték, és vegyes eredmények születtek.

Az első négy hónapban az eszköz csak figyelte a páciensek agyi aktivitását, ezáltal "elsajátíthatta" az agyhullámok viselkedését egy-egy roham előtt. Ezután nyolc beteget választottak ki abba a kísérleti fázisba, melynek során a találmány élesben bizonyított, s folyamatosan értesítést küldött a roham esélyéről. A hatékonyság 56 és 100 százalék közötti értékeket mutatott.

Mark Cook professzor, a Melbourne-i Egyetem szakértője szerint az eszköz leszámolhat az epilepszia kiszámíthatatlan természetével. "A percekkel, órákkal hamarabb történő jelzésnek nagy hatása lehet a betegség kezelésének módjára. A jelenlegi folyamatosan szedendő gyógyszerek helyett új készítmények kerülhetnek piacra. Előtérbe kerülhet a rövidtávú, megelőzésre irányuló terápia" – tette hozzá.

Christian Elger és Florian Mormann, a Bonni Egyetem orvosi központjának munkatársai mérföldkőnek nevezték az eredményt, amely elsőként bizonyítja, hogy a rohamok előrejelzése lehetséges.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!