A rajzolás lehet a megoldás a feledékenységre

Sokan ha biztosak szeretnének lenni benne, hogy nem felejtenek el valamit, felírják egy darab papírra. Egy nemrégiben publikált tanulmány szerint létezik azonban erre egy még hatékonyabb módszer, mégpedig a rajzolás.

A rajzolás olyan módon dolgoztatja meg az agyat, amire az írás önmagában nem képes, mivel arra készteti, hogy vizuális információt dolgozzon fel, és egy szó jelentését képre fordítja le, amihez egyúttal fizikai aktivitást is párosít - nyilatkozta a tanulmány egyik társszerzője, a kanadai University of Waterloo kandidátusa.

Romló memória: mi állhat a háttérben? A kor előre haladtával voltaképp természetes jelenség, ha romlik kicsit a memória. Azonban nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy több betegség tünete is lehet, ha nem emlékszünk nevekre, helyszínekre, dátumokra. Kattintson a részletekért!

A rajzolás így hat az agyra

A rajzolás számos agyi régiót bevon, amely nem venne részt a folyamatban, ha szimplán írásról lenne szó. A szakértők úgy hiszik, hogy a rajzolás nyújtotta többcsatornás megközelítés az agy, illetve a memória számára is előnyös. Ráadásul az idősebb emberek még többet profitálhatnak ebből a megközelítésből. A normális, egészséges öregedési folyamat során számos változás áll be a különböző agyterületek működésében, és ezekben a memória, illetve a nyelvi feldolgozás is érintett. Ugyanakkor a vizuális információ szenzoros feldolgozásával foglalkozó területek kevésbé érintettek, így a rajzolás kihasználhatja, hogy viszonylagosan jó állapotban lévő agyterületeket bevonva serkenti az emlékezést.

Jobban emlékezhetünk bizonyos dolgokra, ha lerajzoljuk azokat
Jobban emlékezhetünk bizonyos dolgokra, ha lerajzoljuk azokat

Meade és kutatótársa, Myra Fernandes, az University of Waterloo professzora megerősítette, hogy ezek az eredmények egy hosszabb kutatássorozat keretében születtek, amelybe 48 felnőttet vontak be fiatal felnőttektől egészen 80 év felettiekig. A fő kísérletben a résztvevőket arra kérték, hogy írjanak le 15 szót, majd rajzoljanak képet másik 15 szóról - például a yacht szóhoz egy csónak firkáját. Ezután egy "filler" feladatsor következett, amelyben 60 hang magasságát határozták meg: ezzel az volt a cél, hogy tiszta lapot teremtsenek a memória teszteléséhez. A harmadik fázisban két percet kaptak rá, hogy a lehető legtöbb szót visszaidézzék a kísérlet legelejéről.

Ahogyan az várható is volt, az idősebbek általánosságban kevesebb szóra emlékeztek, mint a fiatalok. Emellett viszont a kutatók megállapították, hogy minden korcsoport tagjai több szóra emlékeztek azok közül, amelyeket lerajzoltak, mint amelyeket leírtak. Ugyanezt erősítette meg két további kísérlet is.

Persze, vannak dolgok, amelyek lerajzolásának nincs realitása, ilyen például egy találkozó dátuma vagy egy új ismerős neve. Ugyanakkor ha például bevásárlólistát csinálunk úgy, hogy írás helyett lerajzoljuk, amit venni szeretnénk, akkor jóval nagyobb esélyünk van rá, hogy semmit sem felejtünk el a kosarunkba pakolni, mintha csak simán leírnánk. Ezen kívül a diákoknak a tanulásban is segítséget nyújthat ez a taktika.

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra