Náthás munkamániások, beteg rabszolgák?

Betegen dolgozni: tapintatlanság, felelőtlenség, súlyos vétek a kollégák és a magunk egészsége ellen. Akkor is, ha "ez csak egy kis nátha".

"Meghalni sincs időm"

Egyre többször fordul elő, hogy munkahelyeken, irodákban, sőt, még ügyfélszolgálatokon is kivörösödött orrú, hurutos szemű, láztól piros arcú embereket láthatunk. Az illető ilyenkor többnyire restelkedve mentegetőzik: "jaj, ez csak egy kis megfázás, nem kapja el tőlem senki, nem fertőző, de hát sok a munkám, nem mehetek haza".

Lássuk be: már a kiindulás is téves. A náthát ugyanis a legtöbbször vírus okozza, ami bizony, fertőző, így a beteg ember egy-egy tüsszentéssel, köhögéssel vírusok millióit "teríti" maga köré. Másrészt, ha valakinek valóban sok a munkája, épp emiatt járna jobban, ha igyekezne mihamarabb meggyógyulni, néhány nap alatt megszabadulni a betegségétől, nehogy valami szövődmény esetleg sokkal hosszabb ideig munkaképtelenné tegye majd. A népi bölcsesség egyébként azzal intézi el a munkamániásokat, akiknek nincs idejük betegnek lenni: "nélkülözhetetlen emberekkel van tele a temető". Morbiditásában is súlyos igazságot tartalmaz ez a szólás.

A náthás betegnek nem a munkahelyén, hanem ágyban a helye!
A náthás betegnek nem a munkahelyén, hanem ágyban a helye!

Udvariatlanság, sőt több

Súlyos tapintatlanság, felelőtlenség a többi kollégával, az esetleges ügyfelekkel, munkába jövet-menet a tömegközlekedési járműveken együtt utazókkal szemben, ha valaki betegen is bemegy a munkahelyére, és ott a náthás tüneteivel kínlódva végigdolgozza a napot. Körülötte a légtérben, a számítógép billentyűzetén, a kilincseken, a mosdó csapján, stb. óhatatlanul terjed a felső légúti fertőzés vírusa, megbetegítve a körülötte lévőket. Vagyis, a betegnek, ha egy mód van rá, otthon, ágyban a helye!

Óvintézkedések

Ha mégis, minden józan érv ellenére, valakinek náthásan, betegen is dolgoznia kell, tegye meg legalább az alapvető óvintézkedéseket. Húzódjon a kollégáktól a lehető legtávolabb, legszerencsésebb, ha külön légtérben, irodában lehet. Senkivel ne fogjon kezet, ne hajoljon közel a munkatársaihoz. Azt talán mondani sem kell, hogy használjon eldobható papír zsebkendőt, és ezeket ne tegye le az asztal lapjára, hanem azonnal dobja a szemetes kosárba. Szellőztesse a helyiséget naponta többször is, esetleg permetezzen a légtérbe fertőtlenítő hatású légfrissítőt. A szokottnál gyakrabban mosson kezet, és alkoholos fertőtlenítővel törölje le maga után a munkaeszközeit, például a számítógép billentyűzetét, ha valaki más is fog rajta dolgozni.

Segítő patikaszerek

Milyen egészségügyi kérdéseinkre kaphatunk választ a patikában? Részletek itt.

A gyógyszertárakban ma már sokféle hatékony szer kapható vény nélkül is a nátha kellemetlen tüneteinek enyhítésére, a betegség lefutásának gyorsítására. Mindenképpen kérjen azonban tanácsot a gyógyszerésztől, mivel a szabadon forgalmazható gyógyszerek között is előfordulhatnak kölcsönhatások, "üthetik" egymást, vagy legalábbis ronthatják a másik hatékonyságát. Ugyanezért nem célszerű a kolléga fiókjában maradt gyógyszert elfogadni, használni, ha mégannyira is bevált volna nála, akkor sem. A náthát vírusfertőzés okozza, az antibiotikumok erre hatástalanok, sőt, árthatnak is, hiszen egyrészt a feleslegesen bevitt gyógyszer rezisztenssé teheti a kórokozókat, másrészt tönkreteszi a szervezetünk belső védelmi rendszeréhez tartozó jótékony baktériumtelepeket is.

Nagy választékban kaphatók viszont jó hatású gyógyitalok, gyógyszerek a láz, a fájdalom, a nyálkahártya gyulladás, a köhögés enyhítésére. Ne feledkezzünk meg a C-vitaminról sem, amiből a szokottnál jóval nagyobb mennyiségre van ilyenkor szüksége a szervezetünknek. Az orr tövénél kivörösödött bőrre jó hatású, egyben légzéskönnyítő, a tüsszentés ingerét csökkentő orrkenőcsök is kaphatók.

Házi praktikák az irodában is

Nátha vagy allergia? Miként deríthetjük ki, hogy mi okozza a panaszainkat? A témáról bővebben ide kattintva olvashat.

Ha az izzasztó "kalapkúrára", vagyis mézes gabonapálinkára vagy fűszeres forralt borra a munkahelyen nincs is lehetőség, azért nem kell lemondani teljesen a hagyományos, jól bevált házilagos nátha ellenes fortélyokról munka közben sem. Igyon sok folyadékot, lehetőleg valamilyen meleg italt: mézes gyógyteát, csokoládét, akár egy krémlevest is el lehet készíteni a munkahelyi teakonyhában. A kávé és a fekete tea fogyasztását viszont érdemes visszafogni, mert ezek nyálkahártya izgató, illetve vízhajtó hatásúak, ami meghűlés esetén nem kedvező. Az ing alá - még ha egyébként nem is szokott - vegyen fel egy pamuttrikót, hogy a fokozott izzadást felszívhassa, és a mellkasát kenje be légzéskönnyítő kenőccsel. Egy melegebb zokni segíthet a láb keringésének javításában. És végül még egy jó tanács: ha minden előkészület ellenére úgy érzi, hogy nem bírja bent végig betegen a napot, menjen haza! Betegnek ágyban a helye, és higgye el, nem áll meg a világ, ha egy-két napot, vagy egy kibővített hétvégét feláldoz arra, hogy kikúrálja magát, hogy gyógyultan majd újult erővel vethesse bele magát a feladataiba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.