Jön a szájon át bevehető influenzavakcina

Szájon át bevehető vakcinát alkottak meg amerikai kutatók az influenza ellen. Az új készítmény a klinikai kísérletek második fázisa során hatásosabbnak bizonyult, mint az injekciós formában adott oltás.

"Egy orálisan bevehető tabletta komoly áttörést hozhatna, hiszen nemcsak az injekciós tűk okozta kellemetlenségeket lehetne így elkerülni, de a vakcinák terjesztése és adminisztrációja is egyszerűsödne, ezáltal pedig alighanem javulna a globális átoltottsági arány is" - mutatott rá dr. David McIlwain, a Stanford Egyetem kutatója. A szakember és kollégái - együttműködésben az új típusú vakcinát előállító cég kutatóival - egy kísérletet is lefolytattak az influenza elleni pirulák hatékonyságának feltárására. Eredményeiket a The Lancet Infectious Diseasesben hozták nyilvánosságra.

A jövőben tablettás formában is bevehető lehet az influenza elleni vakcina
A jövőben tablettás formában is bevehető lehet az influenza elleni vakcina. Fotó: iStock

A vizsgálatba összesen 179 önkéntest vontak be 2016 augusztusa és 2017 januárja között. A résztvevők véletlenszerűen vagy szájon át bevehető, vagy injekciós formában adott vakcinát, vagy pedig placebót kaptak. Mintegy három hónappal később influenza A (H1N1) vírusokat juttattak az alanyok orrába, majd virológiai vizsgálatokkal ellenőrizték, kik betegedtek meg a fertőzés nyomán.

Miért nem nyújt tökéletes védelmet az influenza elleni védőoltás? Részletek itt.

Végül kiderült, hogy míg a kontrollcsoport tagjainak közel fele, egészen pontosan 48 százaléka elkapta az influenzát, addig a beoltottak körében ez az arány csupán 29 és 35 százalék volt - az alacsonyabb arányt a tablettával kezelt résztvevőknél mutatták ki. Mindez azt jelenti, a placebóhoz viszonyítva a tabletta 39, az injekció pedig 27 százalékos védelmet biztosított az influenza egyik leggyakoribb törzsével szemben. Emellett a tablettás forma előállítása gyorsabb és olcsóbb is, ezáltal a fejlődő országok lakossága számára is elérhetőbbé teheti az influenza elleni védekezés e módját.

Dr. David McIlwain szerint a mostani tanulmány egy szignifikáns előrelépést jelent afelé, hogy egy szájon át bevehető influenzavakcina kerülhessen a jövőben forgalomba.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett hazánk északi felén sok, délebbre kevesebb napsütés várható, mivel nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?