Meglepő, hogyan hat a bélflórádra, ha fagyasztott kenyérből készített pirítóst eszel

Egy mikrobiom-szakértő elárulta, melyik a legjobb módszer a fagyasztott kenyér kiolvasztásához. Próbáld ki te is, a bélrendszered hálás lesz érte!

Sok háztartásban bevett szokás, hogy lefagyasztják a maradék kenyeret, hogy ne száradjon ki vagy penészesedjen be. A legjobb, ha már eleve szeletelve tesszük a mélyfűtőbe a pékárut, így ugyanis mindig annyit vehetünk elő és olvaszthatunk ki belőle, amennyire éppen szükségünk van. De az egészségünk szempontjából nem teljesen mindegy, hogyan használjuk fel a fagyasztott kenyérszeleteket.

mosolygó szőke nő pirítóst eszik
Meglepő, hogyan hat a bélflórádra, ha fagyasztott kenyérből készített pirítóst eszel. Fotó: Getty Images

Fagyasztott kenyér kiolvasztása: a szakértő szerint ez a legjobb módszer

„Bár sokan szobahőmérsékleten hagyják kiolvadni, a szakértő szerint a legjobb módszer, ha egyből serpenyőben vagy kenyérpirítóban melegítjük fel. Így nemcsak finomabb lesz, hanem a mikrobiomunk is profitál belőle” – írta meg az nlc.hu Sara Marín mikrobiom-szakértő egyik nyilatkozata nyomán. Mint mondta, ha így járunk el, akkor a kenyér szénhidrátjainak egy része prebiotikus rosttá alakul, tehát az elfogyasztott pirítós egyrészt jelentősen lassabban emeli majd meg a vércukorszintünket, másrészt könnyebben emészthetővé is válik. Mindez a rezisztens keményítőnek köszönhető, amely a fagyasztás és melegítés során jön létre, és remek tápanyagot jelent a vastagbél jótékony baktériumainak.

Így támogatja a bélflórát ez az étel

A bélbaktériumok a rezisztens keményítőből butirátot állítanak elő. Ez az anyag csökkenti a szervezetben a gyulladásokat, támogatja az immunrendszer megfelelő működését, valamint megerősíti a bélfalat. Egyes kutatások már azt is megállapították, hogy aki rendszeresen eszik fagyasztott kenyérből készített pirítóst, annál jelentősen javulhat a bélflóra egészsége, valamint az inzulinérzékenység is.

Kiderült: a tartós fogyás kulcsa a bélflórától függSokan azt gondolják, hogy a folyamatos kalóriamegvonás a fogyás kulcsa. Új kutatások azonban arra jutottak, hogy a bélrendszer egészsége – pontosabban a bélflóra állapota – is kiemelt szerepet játszik a kérdésben. Mutatjuk, hogyan szabályozhatod az anyagcserédet!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!