Duzzadt, deformált, merev ízületek. Mozgásra jelentkező fájdalom, jobb és rosszabb időszakok. Reumás ízületi gyulladás.

A betegség a lakosság megközelítőleg 1 százalékát érinti. Nőknél mintegy 2-3-szor gyakoribb, mint férfiaknál. Noha bármely életkorban előfordulhat, mégis leggyakrabban 20-50 éves korra tehető a megjelenése.

A reumatoid artritisz az úgynevezett autoimmun betegségek közé tartozik. Az ebbe a betegségcsoportba sorolható kórképekben az a közös, hogy a szervezet védekezőrendszere, az immunrendszer valamilyen inger hatására a beteg saját szövetei ellen fordul. Ennek következtében a megtámadott szövetekben gyulladás jön létre. A gyulladásos reakció lezajlása - normális körülmények között - például egy fertőzés gyógyulásához vezet. Az autoimmun betegségekben azonban az állandó gyulladás a megtámadott szövetek károsodását, pusztulását eredményezi.

Reumatoid artritiszben az ízületek alkotásában résztvevő csontok felszínét borító sima porcfelület pusztul el. A betegség általában lappangva kezdődik, és fokozatosan terjed át egyre több és több ízületre. Ennek ellenére az is előfordulhat, hogy hirtelen, egyszerre több ízület is gyulladásba kerül.

Jellegzetessége e betegségnek, hogy általában a végtagok szimmetrikus ízületeit támadja meg, tehát egyszerre jelentkezik a karok, lábak azonos ízületeiben. Az is jellemző, hogy a kis ízületekben alakul ki elsőként, majd a nagyobbakat támadja meg. Így például a kézujjak felől halad a kéztő, a csukló, majd a könyökízületek felé.

Az érintett testrész fájdalmas lesz, megduzzad, merevvé, nehezen mozgathatóvá válik. Ez különösen a reggeli órákban, vagy hosszabb pihenést követően válik feltűnővé. Gyakori és feltűnő a kézujjak deformálódása. Az ujjak lassanként a kisujj irányába hajlanak el. A betegek harmadában a gyulladt ízületekhez közel, a bőr alatt kemény csomók tapinthatók.

A betegség felismerése már a klinikai kép alapján is könnyű lehet. Mégis a végleges és biztos diagnózishoz laboratóriumi vizsgálatokra is szükség van. A reumás ízületi gyulladáshoz ugyanis más, az ízületeket érintő kórképek is hasonlíthatnak. Jellegzetes eltéréseket mutathatnak a röntgenfelvételek, de a diagnózis felállítását az is segítheti, ha az ízületi folyadékból vesznek mintát.

A betegnél gyorsult a vérsejtsüllyedés sebessége, általában enyhe vérszegénység is észlelhető, de a legjellemzőbb a kórképre egy ellenanyag, az úgynevezett reumafaktor felszaporodása a vérben. Ezt az ellenanyagot a szervezet immunrendszere termeli. Az ellenanyag szintje általában jelzi a betegség aktivitását. Erőteljesebb gyulladás esetén a reumafaktor mennyisége növekszik a vérben.

A betegség kezelése során fontos a fájdalmas ízületek kímélete, nyugalomba helyezése. A hosszan tartó ágynyugalom, esetleges sínezés viszont jelentősen beszűkítheti az ízületek mozgásterjedelmét, tehát meg kell találni az optimális középutat a kímélet és a mozgatás, gyógytorna között. A gyógytornát a betegek egy része könnyebben végzi vízben.

A gyógyszeres kezelés alapját az úgynevezett nem szteroid gyulladáscsökkentő szerek, a szteroid vegyületek és a hatásukat lassan kifejtő gyógyszerek adják. A nem szteroid gyulladáscsökkentők a fájdalmat is csillapítják. Alkalmazásuk közben a túladagolásra, a hosszan tartó szedésre ügyelni kell, mert gyakori gyomorpanaszok, gyomorfekély, esetleg gyomorvérzés lehetnek a mellékhatásaik.

Bizonyos esetekben - különösen a nagy ízületek, térd, csípő esetén - a műtét, a protézisbeültetés is szóba jöhet. Kisebb ízületek elmerevítésével ugyanis a bennük lévő mozgás megszüntetésével a fájdalom is elmúlik. X.évf./4.szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!