A betegség a lakosság megközelítőleg 1 százalékát érinti. Nőknél mintegy 2-3-szor gyakoribb, mint férfiaknál. Noha bármely életkorban előfordulhat, mégis leggyakrabban 20-50 éves korra tehető a megjelenése.
A reumatoid artritisz az úgynevezett autoimmun betegségek közé tartozik. Az ebbe a betegségcsoportba sorolható kórképekben az a közös, hogy a szervezet védekezőrendszere, az immunrendszer valamilyen inger hatására a beteg saját szövetei ellen fordul. Ennek következtében a megtámadott szövetekben gyulladás jön létre. A gyulladásos reakció lezajlása - normális körülmények között - például egy fertőzés gyógyulásához vezet. Az autoimmun betegségekben azonban az állandó gyulladás a megtámadott szövetek károsodását, pusztulását eredményezi.
Reumatoid artritiszben az ízületek alkotásában résztvevő csontok felszínét borító sima porcfelület pusztul el. A betegség általában lappangva kezdődik, és fokozatosan terjed át egyre több és több ízületre. Ennek ellenére az is előfordulhat, hogy hirtelen, egyszerre több ízület is gyulladásba kerül.
Jellegzetessége e betegségnek, hogy általában a végtagok szimmetrikus ízületeit támadja meg, tehát egyszerre jelentkezik a karok, lábak azonos ízületeiben. Az is jellemző, hogy a kis ízületekben alakul ki elsőként, majd a nagyobbakat támadja meg. Így például a kézujjak felől halad a kéztő, a csukló, majd a könyökízületek felé.
Az érintett testrész fájdalmas lesz, megduzzad, merevvé, nehezen mozgathatóvá válik. Ez különösen a reggeli órákban, vagy hosszabb pihenést követően válik feltűnővé. Gyakori és feltűnő a kézujjak deformálódása. Az ujjak lassanként a kisujj irányába hajlanak el. A betegek harmadában a gyulladt ízületekhez közel, a bőr alatt kemény csomók tapinthatók.
A betegség felismerése már a klinikai kép alapján is könnyű lehet. Mégis a végleges és biztos diagnózishoz laboratóriumi vizsgálatokra is szükség van. A reumás ízületi gyulladáshoz ugyanis más, az ízületeket érintő kórképek is hasonlíthatnak. Jellegzetes eltéréseket mutathatnak a röntgenfelvételek, de a diagnózis felállítását az is segítheti, ha az ízületi folyadékból vesznek mintát.
A betegnél gyorsult a vérsejtsüllyedés sebessége, általában enyhe vérszegénység is észlelhető, de a legjellemzőbb a kórképre egy ellenanyag, az úgynevezett reumafaktor felszaporodása a vérben. Ezt az ellenanyagot a szervezet immunrendszere termeli. Az ellenanyag szintje általában jelzi a betegség aktivitását. Erőteljesebb gyulladás esetén a reumafaktor mennyisége növekszik a vérben.
A betegség kezelése során fontos a fájdalmas ízületek kímélete, nyugalomba helyezése. A hosszan tartó ágynyugalom, esetleges sínezés viszont jelentősen beszűkítheti az ízületek mozgásterjedelmét, tehát meg kell találni az optimális középutat a kímélet és a mozgatás, gyógytorna között. A gyógytornát a betegek egy része könnyebben végzi vízben.
A gyógyszeres kezelés alapját az úgynevezett nem szteroid gyulladáscsökkentő szerek, a szteroid vegyületek és a hatásukat lassan kifejtő gyógyszerek adják. A nem szteroid gyulladáscsökkentők a fájdalmat is csillapítják. Alkalmazásuk közben a túladagolásra, a hosszan tartó szedésre ügyelni kell, mert gyakori gyomorpanaszok, gyomorfekély, esetleg gyomorvérzés lehetnek a mellékhatásaik.
Bizonyos esetekben - különösen a nagy ízületek, térd, csípő esetén - a műtét, a protézisbeültetés is szóba jöhet. Kisebb ízületek elmerevítésével ugyanis a bennük lévő mozgás megszüntetésével a fájdalom is elmúlik. X.évf./4.szám
