Milyen cipőt hord? Veszélyben lehet a lába!

Egy nemrég kiadott tanulmány felderítette, hogy azok a nők, akik rosszul választanak cipőt, idősebb korukban lábfájdalmaktól szenvedhetnek.

A kutatás kimutatta, hogy a férfiaknál ez nem így van, mert másféle cipőket hordanak. A tanulmány részletei az Arthritis Care & Research októberi számában jelenik majd meg.

A USA nemzeti adatainak elemzéséből a kutatók kiderítették, hogy a lábfej és a lábujj panaszai a 20 leggyakoribb ok között szerepelnek, amivel a 65-74 éves betegek felkeresik az orvosukat. Az Egyesült Államokban a lábfájás egy nagyon elterjedt vázizom-tünet, mely olyan betegségeknél jelentkezik, mint a reumás arthritis, a cukorbetegség, köszvény.

Korábbi tanulmányok már kapcsolatban hoztál a rosszul megválasztott lábbeliket a lábfájással, azonban ez volt az első olyan kutatás, amely betegek elmondása alapján próbált következtetéseket levonni.

Bütyök A Bostoni Egyetem Közegészségügyi Intézete és a Hewbrew Senior Life Öregedést Kutató Intézete 3 372 résztvevőt vizsgált a Framingham Láb Tanulmány során. A résztvevők Framingham-vizsgálat (egy folyamatosan zajló, nagy betegszámú vizsgálat) két nagy, népesség-alapú adatbázisából kerültek ki.

A Framingham Lábtanulmány 2002 és 2008 között 1 472 férfit és 1 900 nőt követett nyomon, és kikérdezték őket, hogy fáj-e a lábuk. Az adatok szerint a legtöbb fájdalmat a körmök, a lábfej elülső és hátulsó részén, a sarok a rüszt és a talppárna területén tapasztalták. A szakemberek öt korcsoportra osztották a résztvevőket, akik elmondták azt is, milyen cipőt hordtak a múltban és a felmérés idején. A cipőket is osztályozták: jó, átlagos és rossz kategóriákba.

A tanulmány szerint a résztvevők 25 százaléka számolt be generalizált lábfájdalomról a hét legtöbb napján. Ebbe az altípusba a férfiak 19, a nőknek pedig 29 százaléka tartozott. "A nők esetében emelkedett kockázatot találtunk a lábfájás és a cipőviselet összefüggésében" - mondták a szerzők. A tanulmányból az is kiderül, hogy a férfiaknak csak igen kis százaléka (2-nél kevesebb) hord rossz minőségű cipőt, így ez nem fő oka a férfiak lábfájásának.

"Bár több kutatásra van még szükség, a fiatal nőknek körültekintőbben kellene lábbelit választaniuk, hogy később ne fájjon a lábuk; vagy legalább nyújtó gyakorlatokat kell végezniük, hogy ellensúlyozzák a magas sarkú cipő káros hatásait" - javasolták a kutatók.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!