Komoly veszélyei vannak a netes öngyógyításnak

Az interneten, azon belül is a betegfórumokon terjedő történetek, az öndiagnosztizálás, majd az öngyógyítás sokszor súlyos veszélyeket rejthetnek magukban - hívja fel a figyelmet Bene Máté gerincspecialista fizioterapeuta.

Teljes meggyőződéssel diagnosztizálnak

Az internetes fórumokon gyakran előforduló rutinosabb betegek, valamint jó szándékú segítők a legtöbb esetben teljes meggyőződéssel és határozottsággal "diagnosztizálnak", aminek sokszor felesleges ijesztgetés és pánikkeltés az eredménye. Különösen igaz ez az olyan szakterületekre, amelyek a fejlődésük miatt folyamatos újratanulást igényelnek, és amelyeknél viszonylag ritka a mindenkire igaz, egyértelműen meghatározható kórkép. Ilyen többek között a gerincterápia és az egyre gyakrabban előforduló gerincsérv is, hiszen nincs két egyforma eset, nincs két egyforma tünetegyüttes, és ebből kifolyólag két egyforma megoldás sem.

Komoly veszélyei vannak a netes öngyógyításnak
Veszélyes lehet, ha a neten diagnosztizáljuk a betegségeket

"Meglepő mértékű kárt tud okozni, ha döntően pánikoló, vagy akár jó szándékú, de alapvetően csak saját tapasztalatai alapján tanácsokat adó emberek szűrt véleményeit, riogatásait olvassa a beteg. Egyre közismertebb és elfogadottabb a téma népszerű kutatója, Prof. P.O. Sullivan állítása, amely szerint a gerincbetegségek mielőbbi gyógyulásához az egyik legfontosabb a gyógyulásba vetett bizalom. Pont ezt akadályozzák meg a fórumokon olvasott negatív kommentek" - mondta Bene Máté gerincspecialista fizioterapeuta.

Számos probléma lehet a háttérben

A civilizációs gerincproblémák kérdésében ugyanazt a tünetet számos különféle probléma okozhatja, amire egyáltalán nem biztos, hogy a szomszéd bevált tippjei jelentik a megoldást. A szubjektív tapasztalat felszínessége sok esetben sokkal nagyobb bajt szül, mint az a probléma, amelyre eredetileg a megoldást keresi a beteg. A szakértő hozzátette, hogy minden esetben ajánlott a szakemberek felkeresése és az online oldalakon olvasott információk, jó tanácsok szkeptikus kezelése.

Forrás: porckorong.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!