Jegyezzük meg végre: nem kell mindig műteni! (x)

A hazánkban végrehajtott mozgásszervi, érrendszeri műtétek egy igen jelentős része elkerülhető, vagy a műtéti beavatkozás időpontja akár évekkel későbbre tolható lenne, ráadásul itthon, játszi könnyedséggel elérhető úton!

A Magyarországon szinte mindenki által ismert, mégis kevesek által használt balneoterápiás, népnyelven szólva "vizes" kezelésekről, azok jelentőségéről beszélgettünk Dr. Czímer Éva Gréta reumatológussal, aki a nyíregyházi Aquarius Élményfürdő orvosigazgatója és a Magyar Fürdőszövetség orvosi szakbizottságának elnöke.

sóstó
Dr. Czímer Éva Gréta

Miért rohanunk rögtön a kórházba, vagy egy méregdrága magánrendelőbe, ha fáj valahol? Miért tömünk magunkba mindenféle gyógyszert gondolkodás nélkül? És miért nem figyelünk jobban saját magunkra, holott a mondás szerint "nekem nagyon kell vigyáznom magamra, mert belőlem csak egy van"?

A válasz röviden összegezhető, manapság az emberek egészen egyszerűen elfelejtenek magukkal törődni. Folyton rohanunk, elhittük, hogy egy pirula minden bajunkra azonnal gyógyír és már rohanhatunk is tovább. Becsapjuk magunkat, amit a testünk évtizedekkel később nem hálál meg, pedig gondolni kell arra is, hogy leszünk még 60, 70, 80 évesek, és akkor nagyon nem mindegy majd, hogyan bántunk magunkkal fiatalon.

sóstó

Sokan nem is tudják, hogy hazánk igazi termálnagyhatalom, nekünk van a világon a legnagyobb szakmai tudásunk és tapasztalatunk a gyógyvíz gyógyászati célú felhasználásáról, annak egyes betegségek esetén történő alkalmazásáról! Az eredmények mind azt mutatják, hogy a gyógyvízzel végzett kezelések hatékonyan enyhítik, adott esetben gyógyítják az egyes mozgásszervi vagy érrendszeri betegségeket, így sok műtét, adott esetben egy-egy végtag amputációja is elkerülhető!

sóstó

Egyre több kórházi orvos és háziorvos ismeri fel és érti meg ennek jelentőségét, akik a betegeiket fürdőgyógyászatai kezelésekre küldik, de még mindig nem elegen. Pedig a beteg szempontjából nem elhanyagolható, hogy mondjuk huszonéves korában már műtöttként kell-e élnie vagy sem. Olyan eredményeket produkálunk a fürdőgyógyászat terén, melyek méltatlanul kevés visszhangot kapnak, pedig ezekkel az eljárásokkal nemcsak a betegek életminőségét javítjuk hosszú távon, hanem csökkentjük a kórházi ágyak telítettségét, a műtéti várólisták hosszát is, így tehermentesíthetjük a társadalombiztosítási kasszát, amely egyébként támogatja is a fürdőgyógyászati kezeléseket. Tesszük mindezt úgy a nyíregyházi Aquarius Fürdőgyógyászaton, hogy európai színvonalú környezetben, magánorvosi szintű ellátással várjuk a betegeket, hiszen előre egyeztetett időpontban érkezik a páciens a vizsgálatokra és a kezelésekre egyaránt, nincs várakozás, csak gyógyulásra, önmagunkra fordított idő!

sóstó

Persze ne tagadjuk, vannak esetek, amikor annyira előrehaladott a betegség, hogy nem marad más, mint a műtéti eljárás. De ez előtt az állapot előtt számtalan fázis van, amikor még segíteni tudunk a fürdőgyógyászatunkon, erre kell felhívnunk az emberek és az orvosszakma figyelmét. Egy súlyos baleset esetén is a műtét vagy műtétek sorozata az elsődleges megoldás, de azt követően komoly hangsúlyt kellene kapniuk a fürdőgyógyászati eljárásoknak az utókezelések során, hiszen az általunk alkalmazott eljárásokkal jelentősen növelni tudjuk a korábban törött végtag, vagy az érintett ízület mozgástartományát, terhelhetőségét. A gyógyvizet tekintve olyan kincs van a kezünkben, pontosabban a talpunk alatt, amellyel vétek lenne nem élni! A kezelési lehetőségek listája pedig olyan hosszú, hogy azokról még sokat kell beszélnünk, mert egy cikkben lehetetlen ezeket összefoglalni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!