Elaludta a nyakát?

Biztosan ön is ébredt már úgy, hogy nem tudta forgatni a fejét, mert a nyaka egy pozícióban megmerevedett. Mi pontosan ennek az oka és tehetünk ellene egyáltalán valamit, vagy csak várjuk meg, míg elmúlik?

Ha reggel úgy ébredünk, hogy egyik irányba nem tudjuk forgatni a fejünket, nagyon valószínű, hogy elaludtuk a nyakunkat. Dr. Charles Kim, a NYU School of Medicine mozgásszervi betegségekkel foglalkozó professzora szerint ennek a tünetnek a hátterében számos ok állhat: a fiatalabbaknál inkább izom- vagy ínszalag-probléma okozza, az idősebbeknél pedig az ízületekkel kapcsolatos gondok.

Vállfájásra Vállfájdalom kezelése: erre több lehetőség is van attól függően, hogy komoly betegség áll a hátterében vagy "csupán" görcs, húzódás, feszülés, túlerőltetés. Vállfájdalom kezelésére 10 tippünk is van, kattintson! Minden alkalommal, amikor a fejünket forgatjuk, jelentős terhelésnek tesszük ki a nyakban lévő izmokat , szalagokat és ízületeket is. Ez főleg munka vagy alvás közben történik: munka közben általában enyhén előredöntjük a fejünket, emiatt folyamatosan húzódnak a nyak hátsó részén található izmok. A fejünk ugyanis a méretéhez képest meglehetősen súlyos, és ha nem a természetes pozíciójában tartjuk, akkor a normál nyomás sokszorosa nehezedik a gerincünkre. Ennek következménye a rendszeres nyak-, hát-, illetve fejfájás. A stressz szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy a fájdalmaink fokozódjanak.

Bármennyire is úgy tűnik, alvás közben sem "állunk" meg, össze-vissza forgolódunk (ki többet, ki kevesebbet), és forgolódás közben elég könnyű természetellenes helyzetbe kényszeríteni a nyakunkat, mert túlságosan előre, hátra vagy oldalra forgatjuk, döntjük a fejünket. Ez a helyzet pedig a nyak izmainak, ínszalagjainak a megfeszülésével jár együtt.

Mit tehetünk tehát akkor, ha elaludtuk a nyakunkat?

Szerencsére maximum néhány nap alatt magától is elmúlik a fájdalom. Azonban óvatos nyújtásokkal enyhíthetjük a feszültséget. Az is segíthet, ha megmasszírozzuk az érintett területet, lehetőleg jó meleg vizes zuhany alatt. Ha nagy fájdalmaink vannak, acetaminofen- vagy ibuprofen-tartalmú fájdalomcsillapítóval enyhíthetjük azt.

Forduljunk orvoshoz, ha a fájdalom egy-két hétnél hosszabb ideig is eltart, vagy ha érzéketlenség vagy bizsergés kíséri, esetleg ha nehezebben alszunk el. Ez ugyanis idegbecsípődésre utalhat.

A nyakfájdalom maximum néhány nap alatt magától is elmúlik

A nyakfájdalom maximum néhány nap alatt magától is elmúlik

Ha gyakran fordul elő ilyesmi, mindenképpen érdemes megfontolnunk egy-két változtatást. Ha ugyanis sűrűn fáj, feszül a nyakunk, akkor nappal és éjjel is túlságosan megterheljük az izmainkat és az ínszalagokat. Mindig figyeljünk a tartásunkra, és munka közben rendszeresen tartsunk szünetet, amikor alaposan átmozgatjuk a nyakunkat.

A párnánk kicserélése is a segítségünkre lehet: ha túl sok párnát használunk, akkor a fejünk túlságosan előredőlhet, míg ha egyetlen puha párnán nyugtatjuk a fejünket, a nyakunk túlságosan hátrabicsakolhat, ez ugyanis nem nyújt elég támaszt. Dr. Kim szerint az esetek nagy részében felesleges speciális, ergonomikusan kiképzett párnára váltani, különösen akkor, ha más módszerekkel is jó eredményt értünk el.

A rendszeres testmozgásnak a nyakfájás megelőzésében is hatalmas szerepe van, különösen azoknak a gyakorlatoknak, amelyek megerősítik, illetve ellazítják a hát, a nyak, a vállak és a törzs izomzatát. "Az emberek nem úgy lettek megalkotva, hogy egész nap egy asztal mellett görnyedjenek . Aktívnak kell lennünk, még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy a tétlenség pihentetőbb és kevesebb fájdalommal jár. Valójában éppen az inaktivitás miatt lesznek fájdalmaink" - foglalta össze dr. Kim.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

A délkeleti, déli részeken is megszűnik a csapadék, nagyrészt kiderül az ég, de délnyugaton és helyenként északon, északkeleten maradhatnak felhős körzetek. Az északnyugati szél időnként élénk lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes északi, északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.