A női bőr így változik

Az elhanyagolt és egészségtelen bőr nehezen küzd meg az életkor és a hormonok okozta változásokkal.

Az általában 45 éves kor felett jelentkező változókor számtalan tünettel jár mind hormonális, mind testi és lelki szempontból. Annak ellenére, hogy kezdeti tünetei már jóval korábban jelentkezhetnek, a folyamat 4-5 évig is eltarthat, bizonyos esetekben akár 60 éves korig is elhúzódhat. Mindazonáltal nem szabad betegségnek tekinteni, és nem jelenti a nőiesség elvesztését sem, a változások ugyanis kellő odafigyeléssel és gondoskodással egyáltalán nem lesznek szembetűnőek.

idősödő nő
Változókorban a bőr szárazabbá válik, így fordítsunk nagyobb figyelmet a hidratálásra. Fotó: Getty Images

A klimax által okozott hormonális átalakulás lassan megy végbe, így az általuk okozott következmények is fokozatosan jelennek meg. Ennek előnye, hogy így idejében fel lehet készülni a bőr, a testformák megváltozására.

Ráncosodás

A változókortól azért rettegnek sokan, mert az ösztrogén szintjének csökkenése miatt felgyorsul az öregedés – mivel bizonyos folyamatok lelassulnak - az előtte lévő évtizedekhez képest. A bőr vízhiányos lesz, megjelennek a redők és a ráncok, a meglévők tovább mélyülnek, a mimikai barázdák már nyugalmi állapotukban is kivehetőekké válnak.

Megváltozó arcszín

A bőr üdesége megfakul, színe szürkéssé válhat, miután a bőrsejtek természetes megújulása lelassul, az elhalt hámsejtek pedig nehezen távoznak a felszínről. Ennél sokkal zavaróbb az orcák hirtelen kipirulása, amely főként stresszhatás, fűszerek, alkohol vagy forró ételek fogyasztása után tapasztalható. Bár bizonyos idő után eltűnik, érbeidegzési zavar okozhatja, amely sokszor igen kellemetlen.

Megereszkedő és megkeményedő bőr

Az irharéteg elasztin- és kollagénszintjének csökkenésével elveszti rugalmasságát. Megereszkedik a bőr, petyhüdtebbé, rugalmatlanabbá válik, eltűnik bársonyossága. A szervezet zsírraktárai is átrendeződnek, jellemzően a has, a csípő, a fenék és a combok területén fokozódnak, míg az arc, a nyak, a karok és kézfejek volumene csökken, kontúrjaik pedig a gravitációnak megfelelően lefelé indulnak meg.

A női változókor a nemi teljesség végétől az időskorig terjedő 10-15 éves periódus, amelyet az utolsó havivérzés időpontja (menopauza) menopauza előtti, körüli és utáni időszakra bont. Klimax tüneteiről és kezeléséről itt olvashatsz bővebben!

A szaruréteg megvastagodása miatt a bőr felső rétegében a felszínből kiemelkedő kinövések jelenhetnek meg, ezek ártalmatlanok, de rendkívül zavaróak lehetnek. A tenyereken és a talpakon is fokozódik az elszarusodás, ami olykor mély berepedésekkel jár. Bár eleinte a sarkakon jelentkezik, megfelelő bőrápolás nélkül további területeken is elhatalmasodhat.

Pigmentációs problémák

Mivel a kiszáradt bőr elvékonyodik, érzékeny lesz a környezeti hatásokra, így a napsugárzásra is, mivel az ösztrogén csökkenésével visszaesik a szervezetben a melanin termelődése. Emiatt foltok jelennek meg az UV-sugárzásnak leginkább kitett bőrfelületeken, a meglévők pedig erőteljesebbé válnak.

Az arcon, a karon és a kezeken, a nyakon, illetve a mellkason megjelenő barnás foltok az úgynevezett öregségi májfoltok. Az addig nyugalmi helyzetben lévő anyajegyek is „megindulnak”, megjelennek vagy elszaporodnak a barnás, szaruval fedett szemölcsök. Egyre több borvörös, gombostűfejnyi gömböcske jelenik meg a törzsön. Az alkarokon és a lábszárakon lévő fehér foltok menopauza idején még hangsúlyosabban jelennek meg.

Nem várt változások

Mindezek ellenére az is előfordulhat, hogy a bőr zsírosodni kezd, a faggyúmirigyek mérete megnövekedik, a pórusok kitágulnak, a mitesszerképződés fokozódik, és pattanások jelennek meg. A női hormonok csökkenésével túlsúlyba kerülő tesztoszteronszint miatt az arcszőrzet is megerősödhet.

Hogyan előzzük meg?

Még a klimax megjelenése előtt érdemes átfogó bőrápolási programot indítani a látható változások elkerülése érdekében. A többféle hatóanyag alkalmazásával a hanyatlásnak induló bőrsejtműködés újra felserkenthető. Az olyan anyagok, mint a retinol, az antioxidánsok, a pigmentszabályozók, a különféle enzimek és növekedési faktorok elengedhetetlenek a változókori bőrápolásban. Olyan készítményeket kell választani, amelyek hidratálják és feszesítik a bőrt, valamint fokozzák a kollagéntermelést, kiegyenlítik a bőrfelszínt, és javítják a tónust.

Aki kellő időt szán arra, hogy kiválassza az arc-, nyak- és dekoltázs bőrének megfelelő nappali és éjszakai krémjét, annak nem kell aggódnia a változókori bőrproblémák miatt! Mindazonáltal fontos a rendszeres arctisztítás és sminklemosás, valamint az egészséges életmód fenntartása is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!