9 változás, melyet a menopauza okoz

A menopauza számos változással jár – mutatjuk, hogy tehetjük könnyebbé ezt az időszakot!

Hangulatingadozás

A Pennsylvaniai Egyetemen Dr. E.W. Freeman és kollégái 9 éven át kérdőíveztek. A résztvevő nők klimax alatti tüneteire és egészségükben bekövetkező változásaikra voltak kíváncsiak. Az eredményeket áttekintve kiemelték, hogy ebben az időszakban a nőknek bizony lehetnek hirtelen hangulatváltozásaik (akár ok nélkül), de ezek idővel és más fiziológiai változásokkal enyhülnek.

Hőhullámok

Az Emory Egyetem 45-55 éves nők bevonásával végzett kutatása megállapította, hogy a menopauza első időszakában a nők 25,7 százaléka tapasztal hőhullámokat, a kései szakaszban viszont már megduplázódik ez az arány, és 52,6 százalék lesz. A tünetek csökkenthetőek az alkohol, a dohányzás, illetve bizonyos fűszerek és gyógynövények mellőzésével.

Alvásproblémák

Egy szintén 45-55 éves nők bevonásával készült amerikai kutatás pedig kimutatta, hogy az alvásproblémák összefüggenek a hőhullámokkal és a depresszióval. Ha ezeket a gondokat sikerül enyhíteni, akkor az alvás terén is javulás érhető el.

A menopauza sokaknál az alvásminőség romlásával jár.
A menopauza sokaknál az alvásminőség romlásával jár.

Depresszió

A fent már említett depresszió kialakulása is kapcsolatba hozható a menopauzával, állítja a Virginiai Egyetem egyik kutatója. Ez persze korántsem jelenti, hogy minden nő depressziós lenne ebben az életszakaszban – annál is inkább, mert a legtöbben az élet természetes velejárójaként tekintenek erre az időszakra. De vannak, akik érzékenyebben élik meg: nekik – ha kedélyállapotuk tartósan nem javul – ajánlott segítséget kérni.

Gondok a memóriával

Egy 68 nő (44-62 évesek) részvételével zajlott amerikai kutatás eredménye szerint akiknek több hőhullámuk volt, és akik több negatív érzésről panaszkodtak, rosszabb eredményt értek el a kutatók által összeállított teszten.

Érrendszeri problémák

A Coloradói Egyetem tudósai kapcsolatot találtak a menopauza tünetei és az érrendszeri problémák közt, ezért ebben az időszakban szerintük is még jobban kell figyelni a szív- és érrendszerünkre. Sokan tapasztalnak kar- és lábdagadást is, nekik ajánlott az esti órákban már csökkenteni a vízfogyasztásukat.

Migrén

A Cincinnati Egyetem kutatói azt állítják, hogy a nőknek többet fáj a fejük, mint a férfiaknak, és a migrének gyakorisága menopauza idején akár 76 százalékkal is megnőhet.

Stressz

Az ösztradiolszint (az ösztrogén egyik fajtája) változásának hatására a nők érzékenysége stressz formájában nyilvánulhat meg, bizonyos esetekben pedig a fent már emlegetett depresszió is kialakulhat. Sport, jóga és meditáció segíthet enyhíteni a tüneteket.

Alacsony libidó

A szexuális vágy az utolsó menstruáció előtt körülbelül 20 hónappal kezd el jelentősen csökkenni, és az utolsó vérzés után egy évvel is tapasztalható egy komolyabb visszaesés – állítja egy amerikai kutatás. A libidó csökkenése ezután is folytatódik, de az ezt követő öt évben nem változik jelentősen.

Táplálkozás menopauza idején

Szakértők javasolják, hogy fogyasszunk sok tejterméket  a kalciumpótlás miatt , illetve gabonaféléket, kenyeret, rizst, friss gyümölcsöket. Igyunk sok szénsavmentes vizet, ám legyünk óvatosak az alkohollal, dohányzással, sóval és cukorral.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.