Valóban megmentheti így magát Angelina Jolie?

Fokozott veszélyeztetése miatt a amerikai színésznő eltávolíttatta mindkét mellét. A szakértő szerint ez valóban biztonságos eljárás, ám nem lehet kijelenteni, hogy száz százalékos védelmet nyújtana.

A emlőrákban halt meg.

Az úgynevezett kétoldali masztektómia , vagyis mind a két emlő eltávolítása a rák megelőzés céljából meglehetősen kíméletlen, de elfogadott megelőzési beavatkozás. Mint dr. Bősze Péter genetikai kutató, emlőrák-szakértő lapunknak elmondta: az emlőrákra való hajlam öröklődik, például a BRCA nevű gén hibája miatt. Ha valaki örökli ezt a génhibát, nagy valószínűséggel kialakul nála az emlőrák, ritkábban a petefészekrák is. A családban gyakran előforduló emlőrák, főleg, ha a fiatal nők betegszenek meg, egyértelműen fokozott hajlamra utal.

A professzor hangsúlyozta: kétoldali emlőeltávolítást végső esetben szokták javasolni. A beteget mindig tájékoztatják, aki ennek alapján dönthet a beavatkozás mellett. Dr. Bősze Péter hozzátette: ez egy nagyon biztonságos megelőzési módszere az emlőráknak, ám nem száz százalékos, mert egyrészt az öröklött génhiba minden sejtben megvan, másrészt nem lehet az emlőszövetet az utolsó sejtig eltávolítani, néhány ezer sejt óhatatlanul visszamarad. Egyéb megelőzési mód lehet a gyógyszeres kezelés: erre vonatkozóan sok kutatást végeznek, de az eredmények nem egyértelműek. Másik lehetőség a petefészkek eltávolítása azoknál a nőknél, akik nem akarnak már több gyereket szülni - ez hozzávetőleges hatvan százalékkal csökkentheti a mellrák kialakulásának esélyét.

A kétoldali emlőeltávolítás esztétikai oldalával kapcsolatban dr. Bősze Péter hangsúlyozta: ma már számos mód van a mellek helyreállítására egy ilyen műtét után.

Bősze Péter 1963-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1988-ban kinevezték az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályának vezetőjévé, ahol megteremtette a Budapesti Iskolának nevezett nőgyógyászati ráksebészet alapjait. Később csatlakozott a korábbi tanítványaiból alakult nőgyógyászati onkológiai csoporthoz a Szent István Kórházban. Itt számos új műtéti eljárást dolgoztak ki. 1997 és 1999 között az Európai Nőgyógyászati Onkológiai Társaság (ESGO) elnökeként elismertette a nőgyógyászati onkológiát, mint a szülészet-nőgyógyászat önálló ágát Európában. A Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társaságának alapító elnöke és folyóiratának alapító főszerkesztője. Maria Marchettivel megosztva látja el a főszerkesztői feladatokat a European Journal of Gynaecological Oncology című szaklapnál, és kelet-európai szerkesztője volt a The European Journal of Obstetrics and Gynaecology and Reproductive Biology című lapnak. 1999-ben megalapította az Európai Nőgyógyászati Rák Akadémiát (EAGC). Ő hozta létre a Magyar Orvosi Nyelv című folyóiratot, amely biztosítja, hogy bármi történjen is a genetika, az onkológia és a nőgyógyászat terén, arra a magyaroknak legyen megfelelő kifejezése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!