Mellrák: a fiatalabb nőket is szűrni kell

A Cancer szakfolyóiratban publikált tanulmány szerint az emlőrák okozta halálozások többsége a rendszeres mammográfiás szűrést kihagyó fiatalabb nők körében fordul elő.

Az USA Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban 2010-ben több mint 18,7 millió mammográfiás vizsgálatot végeztek. A Harvad Egyetem legfrissebb kutatása szerint azonban jelentős elmaradás figyelhető meg a mammográfiás szűrést illetően az 50 éven aluli nők esetében.

A szakértők hibaelemzéssel vizsgálták a mammográfiás vizsgálat értékét. Ez a technika a haláltól visszafelé értékeli ki az emlőrákos eseteket , és így határozza meg az összefüggést a diagnóziskor, nem pedig egy kutatás kezdetétől előrehaladva. A kutatás során olyan emlődaganatos eseteket vizsgáltak, amelyeket 1990 és 1999 között diagnosztizáltak a bostoni Partners HealthCare kórházakban.

Az eredmények azt mutatták, hogy a 609 emlőrák okozta halálozás csupán 29 százaléka következett be olyan nőkben, akik átestek mammográfiás szűrésen, míg az elhalálozottak 71 százalékát nem vizsgálták mammográfiával. Az összes emlőrák okozta halálozás 13 százaléka következett be 70 éven felüliekben, 50 százaléka pedig 50 éven aluli nőkben.

2009-ben az Amerikai Népegészségügyi Prevenciós Szervezet (US Preventive Services Task Force) ajánlásaiban azt fogalmazta meg, hogy a mammográfiát az 50 és 74 év közötti nőkre kell korlátozni. A Mayo Klinika tavalyi kutatása azonban kimutatta, hogy az ajánlások következtében 6 százalékkal esett vissza a mammográfiás vizsgálaton átesett, 40-es éveikben lévő nők száma.

A Harvard kutatói úgy vélik, hogy eredményeik alapján kisebb hangsúlyt kellene fektetni az idősebb, és nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a fiatalabb betegek mammográfiás szűrővizsgálatára .

Főleg a fiatal, feszes mellű nők számára nehézkes az emlőszűrés a hagyományos mammográfiával, mivel a kemény, sok kötőszövet és mirigyet tartalmazó mell, az úgynevezett "dense" mell egyrészt kevésbé átlátszó a röntgensugaraknak, másrészt a vizsgálathoz a mellet 2 üveglap közé fektetik és minél laposabbra tömörítik, hogy minél jobb képet kapjanak - ez pedig a feszes, tömör melleknél alig kivitelezhető, és kellemetlen is. Ebből következik, hogy ilyen esetben nehezen látható a daganat - pedig a malignus emlődaganatok előfordulása 4-6-szor magasabb ebben a melltípusban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.