Hol tapintható ki a mellrák?

A mellrák korai diagnózisa szinte biztos gyógyulást eredményez. Ehhez azonban rendszeresen ellenőrizni kell a lehetséges elváltozásokat. A mellek melyik része érdemel kiemelkedő figyelmet?

Az emlőrák a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés a nők körében. Csak Magyarországon évente 2000 nő hal bele ebbe a betegségbe. Általában az 50 év feletti nőket érinti, de ma már a fiatalabb korosztályra is veszélyt jelent. Minden 10-12. nő érintett a betegségben, és 100-ból 5 esetben az örökletesség felelős a mellrák kialakulásáért.

Éppen ezért rendkívül fontos a mell önvizsgálata , valamint a rendszeres szűrés!

Mikor forduljunk orvoshoz?

Ha a mell mérete megváltozik, a mellbimbó váladékozni kezd, vagy csomó keletkezik az emlőben, azonnal forduljunk orvoshoz! Gyakori tünet még a mell behúzódása: ez azért alakul ki, mert a daganat összekapaszkodik a bőrrel, amely behúzódásokat okoz, a mellbimbót befelé fordítja. A mell bőrének megváltozása is árulkodó lehet, ha ekcémához hasonló tüneteket, fekélyesedést, duzzanatot észlelünk, mindenképp forduljunk szakemberhez!

Ha gyanús csomót észlelünk a mellünkben, forduljunk orvoshoz!
Ha gyanús csomót észlelünk a mellünkben, forduljunk orvoshoz!

Későbbi stádiumban megjelenhet az emlőfájdalom is tünetként, valamint az áttétek a hónaljban is csomókat képezhetnek.

Hol jelenti a legnagyobb veszélyt a daganat?

Leggyakrabban a mell külső-felső negyedében jelentkezik, ez az esetek 50 százalékára igaz. A mellbimbók körüli terület negyedénél, a külső-alsó negyed 10 százalékánál, a belső-felső negyed 15 százalékánál, a belső-alsó negyed 5-10 százalékánál és a hónalj 5 százalékánál jelenthet daganatot a egy csomó megjelenése.

A mellrák legnagyobb rizikófaktorai Valójában egyelőre senki sem tudja pontosan, hogy mi okozza a rákos megbetegedések kialakulását, így a mellrákét sem. Az orvostudomány azonban az idők folyamán jó néhány rizikófaktort azonosított a betegséggel kapcsolatban. A részletekért kattintson !

Az orvos minden esetben felteszi a kérdést: mely területen fedeztük fel az elváltozást. Ilyenkor mammográfia szükséges, amellyel megállapítják, van-e elváltozás a mellben. Amennyiben igen, akkor a daganatból mintát vesznek, így kiderítik rosszindulatú vagy jóindulatú daganatról van-e szó. Értelemszerűen minél korábban felfedezik a daganatot, annál jobbak a beteg esélyei. A diagnózis alapján a mellrák négy stádiumba sorolható, attól függően, mekkora a mérete, mennyire terjedt át a környező szövetekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.