Sokan most hibáznak: ezért érdemes napközben zárva tartani az ablakokat

Idén korán elkezdődött a pollenszezon. Az allergének elleni védekezésben sokat számít életmódunk, így akár az is, mikor szellőztetünk.

Mint azt korábban megírtuk, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) már február utolsó hetében arra hívta fel a figyelmet, hogy az enyhe időjárás hatására jelentősen megnőtt a korai allergén növények virágporának koncentrációja a levegőben. A legfrissebb jelentés szerint a fák közül a nyár pollenje már országos magas, helyenként nagyon magas koncentrációt ér el. A ciprus- és tiszafafélék, valamint a kőris virágporának szintje ugyancsak a közepes-magas tartományban alakul, de szintén kiválthat tüneteket az arra érzékenyek körében az éger, a juhar, a fűz, a szil és egyre többfelé a nyír is.

egy fiatal nő szellőztetés közben kihajol az ablakon, hogy élvezze a friss tavaszi levegőt
Fotó: Getty Images

Szellőztetés szabályai pollenallergiával

A pollenek veszélye abban rejlik, hogy sokak szervezete érzékenyen reagál azokra. Egészen pontosan az immunrendszer túlkapásáról van szó, amely a máskülönben ártalmatlan virágport is azonnal semlegesítendő betolakodóként kezeli, támadást indítva ellene. Az így kialakuló immunválasz következménye a szénanátha, egyszersmind annak tünetei, mint a tüsszögés, orrfolyás és orrdugulás, szemviszketés, könnyezés, torok-, száj- és orrviszketés, akár homloktáji fejfájás, fáradtság – írja az Irish Mirror. Mivel a panaszok oka a pollenekkel történő érintkezés, ennek mérséklése kínálja a legkézenfekvőbb lehetőséget a megelőzésre.

Az ír állami egészségügyi szolgálat (HSE) éppen ezért azt tanácsolja, hogy amíg tart az adott allergén növény virágzása, pollenallergiásként fordítsunk nagy figyelmet a szellőztetésre. Friss levegőre ugyanis szükség van a lakásban, de nem mindegy, hogy a levegővel együtt mennyi virágport engedünk be. Itt jön képbe a megfelelő időzítés: amikor a legmagasabb a pollenkoncentráció odakint, inkább tartsuk zárva az ablakokat. „A pollenszórás csúcsidőszakában – általában délelőtt 10 és délután 3 óra között, valamint szeles napokon – kifejezetten előnyös becsukni az ajtókat és ablakokat. Különösen fontos ez a hálószobában, hogy aztán éjszaka panaszmentesen tudjunk lélegezni” – tanácsolta az Irish Mirrornak nyilatkozva Glenn Peskett, a Saxton Blades barkácseszközöket gyártó cég szakértője.

Az NNGYK is azt tanácsolja a pollenallergiásoknak, hogy elsősorban éjszaka szellőztessenek. Ezen kívül is akadnak azonban további módszerek arra, hogy mérsékeljük a szervezetünket érintő pollenterhelést. Hasznos például, ha az intenzív pollenszórás idején naponta tisztítjuk cipőnket és mossuk használt ruháinkat, majd utóbbiakat lehetőleg ne a szabadban teregessük ki, ahol csak ismét megtapadna rajtuk a virágpor. Érdemes az ágyneműt is gyakrabban cserélni, valamint a lakásban gyakran portalanítani nedves törlőkendővel. Ha lehetséges, kültéri tevékenységeinket időzítsük a kora reggeli vagy esti órákra, az autóban pedig cseréljük rendszeresen a pollenszűrőt.

az NNGYK tanácsai pollenallergiásoknak
Grafika: NNGYK

A pollenallergia gyógyszeres kezelése

Amennyiben a szénanátha jelentős kellemetlenséget okoz a mindennapokban, érdemes orvost felkeresni, elsősorban allergológus szakembert. A tünetek enyhítésére elérhetőek ugyanis hatékony gyógyszerek, sőt, sok esetben tartós megoldást kínálhat az úgynevezett allergénspecifikus immunterápia. Az első lépés azonban minden esetben a helyes diagnózis felállítása, beleértve a pontos allergén meghatározását is, ami értelemszerűen orvosi kompetencia. Mindezen információkra alapozva már felépíthető egy olyan kezelési terv, amely segít könnyebben átvészelni a pollenszezont.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!