Szív- és érrendszeri tájékoztatásban jeleskedtünk

Portálunk újságírója, Kéky Kira kapta meg a Boehringer Ingelheim szív- és érrendszeri témájú újságírói pályázatának fődíját a lakossági tájékoztatás kategóriájában.

A kiírás célja az volt, hogy a társadalom figyelmét felhívják: megfelelő kezeléssel, életmód-váltással nemcsak karbantarthatóak a kardiovaszkuláris betegségek, hanem a súlyos, halálos szövődményeik is megelőzhetőek, csökkenthetőek.

A második díjat Márton Anita a Nők Lapja Egészség újságírója, a harmadik díjat pedig Dudics Emese a Patika Tükör felelős szerkesztője vihette haza. Díjazták az orvosoknak szóló írások alkotóit is: megosztott első díjat kapott Lelovics Zsuzsanna dietetikus Gyógyszertári Practicum Novumban megjelentetett cikke, illetve Dr. Fiók János Medicus Anonymusba írott szakmai tanulmánya.

Dr. Zalai Gábor a Boehringer Ingelheim hazai szervezetének igazgatója rendkívül fontosnak tartja azt, hogy a betegek tudatában legyenek annak, életmódjuk milyen hatással van egészségükre, milyen módon tudnak vigyázni magukra.

A pályázat apropója az a nemzetközi jelentőségű vizsgálat volt, amelynek keretében öt éven keresztül több mint 25 000 - köztük több száz magyar - beteg megfigyelése zajlott. Az eredmények alátámasztották, hogy a tanulmányozott vérnyomáscsökkentő terápia nemcsak jobban tolerálható a betegek számára, de megelőzheti minden ötödik szív- és érrendszeri esemény bekövetkezését, mivel a szív- és érrendszerre védő hatással van.

A képen a díjazottak láthatóak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Miután a felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!