Egy hormon, ami véd az infarktustól

Kutatók szerint a természetes módon magas tesztoszteronszinttel rendelkező férfiak társaiknál ritkábban esnek át szívinfarktuson és stroke-on. Erre a megfigyelésre 70-80 éves férfiak vizsgálatakor jutottak a szakemberek.

A kutatás vezetője, Ana Tivesten, a göteborgi Sahlgrenska Egyetemi kórház dolgozója ezt mondta el az eredményről: "Úgy tapasztaltuk, hogy a magas tesztoszteronszint bizonyos fokú védelmet nyújt a szívbetegségek ellen, az alacsony pedig kockázati tényezője lehet ezen megbetegedéseknek."

A kutatást 2400 svéd férfi bevonásával végezték, az erről szóló tanulmány a Journal of the American College of Cardiology című lapban jelent meg. A vizsgálatban az alacsony tesztoszteronszint olyan kísérőjelenségeit is figyelembe vették, mint az elhízás vagy a szívbetegség. Az ugyanakkor nem bizonyított, hogy a hormonpótlás megoldaná a problémát.

A kutatásban részt nem vevő szakember Joann Manson, a Bostoni Női Kórház munkatársa szerint az alacsony tesztoszteronszint egyéb betegségek jeleként is felléphet, amelyek mind a szívproblémák kockázati tényezői lehetnek. Ugyanakkor a magas hormonszint gyakran az alacsony testzsírszázalék és az izmosabb test következménye.

A legfontosabb feladat most az lenne, hogy megállapítsák, a hormonpótlás csökkentené-e a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. A vizsgálatok ez ügyben már folynak, az eredmények azonban még nem egyértelműek.

A nők esetében alkalmazott hormonpótló kezelések tanulságai mindenesetre óvatosságra intenek: 2002 előtt sok hölgyet kezeltek ilyen módon, hogy megakadályozzák náluk a szívbetegség kialakulását, míg ki nem derült, hogy sokaknál a pótlás hatására jelentek meg vérrögök, lépett fel szívinfarktus, vagy éppen melldaganat. Ma már csak a hőhullámokat kezelik hormonokkal, abból is csak nagyon kis mennyiséget használva. A férfiaknál fennáll a veszélye, hogy a tesztoszteronpótlás hatására vérrög, májkárosodás vagy prosztatarák alakul ki.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!