Butító hatású a magas vérnyomás

A magas vérnyomás kapcsolatban áll a memóriazavarokkal a 45 évnél idősebbek körében, állítja egy, a Neurology augusztusi számában megjelent kutatás.

Az American Academy of Neurology szakmai folyóiratában közölt tanulmány szerint a magas diasztolés vérnyomással - ez az alsó szám a vérnyomásmérés eredményében - rendelkezők esetében sokkal nagyobb volt a kognitív problémák kialakulásának esélye, vagy a memóriazavarok, gondolkodási nehézségek jelentkezésének lehetősége, mint a normális diasztolés értékeket mutató társaiknál.

VérnyomásMinden 10 pontnyi emelkedés az értékekben, 7 százaléknyival növelte a kognitív problémák megjelenésének esélyét. Az értékeket úgy határozták meg a kutatók, hogy az adott problémák kialakulását elősegítő más tényezőkkel szerepét is figyelembe vették - azaz, például a korral, dohányzási szokásokkal, edzettségi állapottal, képzettséggel, cukorbetegséggel vagy a koleszterin szinttel összefüggő kockázatokét is.

A tanulmány elkészítéséhez 20 000, 45 éves vagy annál idősebb amerikai állampolgár adatait vizsgálták meg, akik részt vettek a REGARDS programban, és nem volt még sem stroke-juk, sem mini-stroke-juk. A résztvevők 7,6 százalékánál jelentkeztek kognitív problémák, miközben már 49,6 százalékuk szedett valamilyen gyógyszert magas vérnyomás kezelésére. Magas vérnyomásról akkor beszélhetünk, ha a vérnyomásmérő 140/90-es vagy annál magasabb értéket mutat. A tanulmány szerzői, az Alabamai Egyetem kutatói szerint eredményeik arra engednek következtetni, hogy akár a demencia előhírnökeként is ismert kognitív zavarok megelőzésében is jelentős szerepet játszhat a magas vérnyomás időben megkezdett kezelése.

Az amerikai kutatók mindazonáltal úgy vélik, még további vizsgálatokra és felmérésekre lesz szükség ahhoz, hogy a kognitív zavarok és a magas vérnyomás közti kapcsolatot pontosabban feltérképezzék. Azt ugyanakkor korábbi kutatások is kimutatták már, hogy a magas diasztolés vérnyomás az agyban lévő kis artériák gyengüléséhez vezet, ami akár kisebb agykárosodásokat is okozhat.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Miután a felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!