Túlzás nélkül állítható, hogy a leggyakoribb betegség a megfázás. Bármelyik évszakban előfordulhat, és nem feltétlenül okoz olyan heves, kínzó tüneteket, amelyek ágyba parancsolják a beteget.
Az orr nyálkahártyája szempontjából szinte mindegy, hogy pontosan mi okozza a náthát, habár a fül-orr-gége szakorvosok meggyőződéssel vallják: "egyszerű" megfázás nincs. A felső légúti panaszok hátterében mindig vírus, vagy baktériumfertőzés, vagy esetleg valamilyen allergén anyag áll. Egy biztos: az allergiára, esetleg szénanáthára hajlamos ember számára a "közönséges" megfázás még kínzóbb, kellemetlenebb. Sőt, a nátha és influenza fokozott veszélyt jelent az asztmások számára: nekik különösen célszerű minden rendelkezésre állóeszközt igénybe venni a betegségük kiújulásának megakadályozására.
Minden belélegzett kórokozó számára kapu az orr, illetve az orr nyálkahártyája. Ez védi meg a szervezetet a levegő apróbb-nagyobb szennyeződéseitől, és télen a hideg levegő is itt kezd felmelegedni a szervezet, a tüdő számára "fogyasztható" hőmérsékletre. Ha ez a terület sérült, vagy gyulladásban van, akkor ez nyitott kaput jelent a levegőben mindig jelenlévő vírusok és egyéb kórokozók számára. A "sikeres" támadásuk első jele az orrfolyás, orrdugulás, esetleg torokfájás, mandulagyulladás és a hőmérséklet megemelkedése. Kisgyermekkorban, amikor az orrfújás még komoly feladatot jelent és még nem megy tökéletesen, a termelődő váladék sok további bajnak, például közép-fülgyulladásnak lehet az okozója.
A megkönnyebbülést hozó orrcseppekből is óriási választék áll ma már rendelkezésre. A civilizált ember ezek nélkül el sem tudja képzelni a náthából való kigyógyulást. Ezek a szerek úgy hatnak, hogy összehúzzák a gyulladt, duzzadt orrnyálkahártya ereit és javítják a keringést. Ám hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a szabad lélegzést biztosító orrcsepp is gyógyszer, és erre is igaz a mondás: annak a szernek, amely eléri a kívánt hatást, mellékhatása is van. A túl sűrűn, vagy túl hosszú ideig használt, recept nélkül kapható orrcseppek károsíthatják, sőt egy bizonyos idő után tönkre is tehetik az orrnyálkahártyát. A hosszabb ideig, rendszeresen alkalmazott orrcseppek is okozhatnak náthaszerű állapotot, és lehet, hogy a beteg a fertőzésből már meggyógyult, de mégis állandó orrdugulással bajlódik. Az orrcseppek által okozott és fenntartott nátha gyakran krónikus betegséggé fajul.
Ezért tanácsolják a szakemberek: naponta legfeljebb kétszer, reggel és este, elalvás előtt célszerű cseppenteni. A szopós csecsemőnek evés előtt jó adni, hogy az orrdugulás ne zavarja meg a táplálkozását. Sem felnőttnek, sem gyereknek nem tanácsos 4-6 napnál hosszabb ideig orrcseppet használni.
A szelíd gyógymódokat kedvelő orvosok a patikai szer helyett ajánlják a konyhasós csepegtetést. 1 g só 1 dl vízben feloldva és az orrba csepegtetve hatásos és nem károsítja az orr nyálkahártyáját. A kamillateás gőzölés és az infralámpás melegítés segíti az orrnyálkahártya duzzanatának a csökkenését, a váladék ürülését. Ajánlatos a helyes orrfújási technikára is ügyelni, mert, ha egyszerre akarjuk mindkét orrlyukat fújni, akkor a kifújni kívánt váladék esetleg az orrban felfelé jut, ahelyett, hogy távozna. Ez pedig elősegítheti a homloküreg-gyulladás kialakulását.
Az átmeneti évszakokban és télen a lakás egyenletes melege segíti a gyógyulást, főleg ha időről időre szellőztetéssel felfrissítjük a levegőt és arról is gondoskodunk, hogy párásítsuk a levegőt, mert a száraz levegő önmagában is izgatja az átmeneti védelmet igénylő orrnyálkahártyát.
