Összefogás a gyógyulás reményében

A pulmonalis hipertonia világnapján a betegek empátiára tanították a Vörösmarty téren sétálókat.

30 évvel ezelőtt diagnosztizáltak először egy gyermeknél pulmonális hypertoniát(PH), nem sokkal halála előtt. Rá emlékezve nyilvánította a WHO május 5-ét a pulmonális hipertóniában szenvedő betegek világnapjává. Erre emlékeztünk ma itthon is.

Magyarországon 150-200, míg világszinten mintegy 25 millió beteget tartanak számon, akik ebben a sokszor ismeretlen eredetű, ritkán örökletes, bármely korban és nemnél jelentkező betegségben szenved. A tüdőerek szűkülete megterheli a szív jobb kamráját, így a folyamat szívelégtelenséghez vezethet. A túlélési idő régen 3 év volt, ma már a megfelelő gyógyszerek szedésével ez az időtartam 8-10 évre, vagy akár még többre is kitolódhat, állapottól függően.

Mivel felismerése nehéz,sokszor csak a fáradékonyság utal rá, gyakran évekbe kerül, míg az érintett betegek eljutnak a betegséggel foglalkozó hat magyarországi központ egyikébe. Ezért a PH-ban szenvedő betegek országos egyesülete, a Tüdőér Egylet mai megmozdulásával azt tűzte ki célul, hogy minél többen megismerjék ezt a betegséget és tüneteit.

Ezért dördült el a startpisztoly a Vörösmarty téren kiépített pályán, ahol a cél nem az volt, hogy az egészségesek legyőzzék a betegeket, éppen ellenkezőleg: az győzött,aki ugyanannyi idő alatt ment végig a távon, mint előtte a pulmonális hipertóniában szenvedő beteg. A rendezvény sok nézelődőt és érdeklődőt vonzott, különösen, mivel a sportriporter, Szántó Dávid a helyszínen "közvetítette" az empátia versenyét. További információkat a betegségről a www.worldPHDay.org honlapokon találunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.