Kevés gyerek növi ki az asztmát

Az asztmával küszködő gyerekek mindössze egyötöde növi ki a krónikus légúti betegséget az évek múlásával. Az állatok szőrére vagy hámszöveteire való allergia esetén még kisebb az esély a gyógyulásra - derül ki egy friss kutatásból.

Svéd kutatók több mint 200 asztmás gyermek állapotát kísérték figyelemmel, és az eredmények alapján 19 éves korra 21 százaléknál került nyugvó stádiumba a betegség. A javulás a fiúk körében volt jellemzőbb. "A szőrös állatokkal kapcsolatos érzékenység, illetve a 7-8 éves korban súlyos asztma megléte negatív összefüggésben áll a javulással" - magyarázta a szerzőként közreműködő Dr. Martin Andersson. Ezzel együtt még az érintettek körében is - tehát akik allergiások a kutya- vagy macskaszőrre, illetve 7-8 évesen súlyos volt az állapotuk - 18 százalékos volt az asztmát kinövők hányada.

Az asztmás gyerekek közül sokan a fulladás és a zihálás megszűnését tapasztalhatják a felnőttkor küszöbén. Az orvosok ritkán fogalmaznak úgy, hogy a páciens kinőtte a betegséget, mert bizonyos tényezőknek való kitettség esetén az asztma bármikor visszatérhet. Ehelyett inkább nyugvó fázisról beszélnek hosszú távú tünetmentesség esetén. A fiatal felnőttek körében alaposan tanulmányozott területet jelent a nyugvó fázisba kerülők aránya, s a kutatások rendszerint 16-60 százalékos hányadról számolnak be.

Jelen tanulmányhoz 248 állandó asztma , és 38 százalékuknál volt jelen periodikus, tehát egyik előbbi kategóriába sem sorolható asztma. A 118 fiú 26 százalékának, és a 87 lány 14 százalékának nem volt már szüksége gyógyszerekre.

Az eredmények a című szakfolyóirat legfrissebb számában jelentek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.