A légcsőgyulladás tünetei

A hidegebb hónapokban sokan szembesülnek a légcső gyulladásos megbetegedése által okozott kellemetlenségekkel. Nem kell azonban ilyenkor sem kétségbe esni.

A légcsőgyulladás (tracheitis) kialakulhat önállóan is, gyakran viszont más, felső légutakat érintő betegségekhez társulva jelentkezik. A gyulladást valamilyen kórokozó idézi elő, így különféle baktériumok és vírusok. A folyamat alapvetően a nyálkahártyát érinti.

Hogyan védhetjük meg egészségünket a hideg időben? Íme, az ÁNTSZ tanácsai!

Az immunrendszer legyengülése mindenképpen növeli a probléma kialakulásának kockázatát, de allergia, a légcsőbe kerülő idegen tárgy, sőt, irritáló dohányfüst és légszennyezettség is vezethet a gyulladáshoz. A tracheitis gyakran jelentkezik vese- és szívbetegségek, tüdőtágulat szövődményeként.

Miről ismerhető fel a légcsőgyulladás?

A legfontosabb tünet a száraz, kínzó, ugató jellegű köhögés, amelynek következtében fájdalom jelentkezhet a mellkasi tájékon és a lapockák közötti területen. Bizonyos esetekben a betegnél hőemelkedés, akár enyhe láz is előfordul, ezzel együtt pedig romolhat az általános közérzet és az étvágy. Az érintettek gyakran panaszkodnak álmosságra, fáradtságra, gyengeségre. Olykor a nyirokcsomók duzzanata is jelezheti a légcsőgyulladást.

A légcsőgyulladás elsődleges tünete a kínzó köhögés
A légcsőgyulladás elsődleges tünete a kínzó köhögés

A tracheitis kialakulását elősegítő betegségek, például nátha vagy influenza okán gyakori tünet még az orrfolyás, a torokfájás és a tüsszögés is. Amennyiben a gyulladás a gégét is érinti , az rekedtséggel, a hangszín elváltozásával, hangképzési nehézségekkel járhat.

Öröm az ürömben, hogy a heveny légcsőgyulladás - további szövődmények hiányában - általában nagyjából egy hét alatt meggyógyul.

Egy félelmetes hasonmás

Fontos megemlíteni, hogy a légcsőgyulladás tünetei igen hasonlóak a jellemzően csecsemőket és kisgyermekeket érintő krupp szimptómáira. Ez a vírusos betegség hároméves kor alatt különösen veszélyes, miközben a 6 hónapos és négy és féléves kor közötti gyerekek közel 10 százalékánál előfordul.

A tünetegyüttes felbukkanása felnőtteknél sem kizárt, de nagyon ritka.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!