Űrhajósbetegség: maradandó károsodást okozhat egy hosszabb expedíció

A hosszabb űrmisszió résztvevői visszatérésük után gyakran számolnak be arról, hogy romlik a látásuk. A NASA tudósai most azon dolgoznak, hogyan lehetne kiküszöbölni a negatív mellékhatást.

Több űrhajós is beszámolt már a Földre való visszatérése után olvasási nehézségről, homályos látásról, a tünetek ráadásul évekkel később is ugyanúgy fennálltak. Ez az úgynevezett SANS nevű állapot, ami a hosszabb küldetéseken részt vevő űrhajósok 70 százalékát érinti – írta meg a Universe Today.

Űrhajós nő nézi a Földet az űrből, egy űrhajó ablakán át.
Egy hosszabb űrutazás igencsak megviselheti a szervezetet, egyebek mellett a szemet is. Fotó: Getty Images

A megoldás nem csak az űrhajósokon segíthet

„Meg kell tudnunk, hogy ezek a változások stabilizálódnak-e, vagy idővel tovább romlanak. Egy súlyosan károsodott látással rendelkező űrhajós veszélyeztethet egy egész Mars-küldetést” – mondta Michael Roberts, a NASA jelenleg is zajló kutatásának vezetője.

Roberts és csapata számos olyan megoldást fejlesztenek, amelyek segíthetnek a normális keringés fenntartásában. Ilyen többek között a speciális kontaktlencse, a folyadéknyomást csökkentő gyógyszerek, valamint különféle edzési protokollok. Ezek és a további fejlesztések ráadásul nem csak az űrhajósok számára lehetnek hasznosak, hanem például a glaukóma, vagyis a zöld hályog kezelésében is áttörést hozhatnak. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!